Archivum
Korszerűsítik a faluházat Nagykapornakon
Zajlik a faluház felújítása Nagykapornakon. A Makona Tervezőiroda által tervezett, 1992-ben átadott létesítmény felújítását az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program segíti.
Aggodalmak az új köznevelési törvénytervezettel szemben
– A Faluház Építő Egyesület kezdeményezte és támogatta a faluház létrehozását, mely végül is az első önkormányzati ciklusban készült el 1992-re. Büszkék vagyunk rá, ahogy organikus építészeti jegyeire. Sokak kétkezi munkája is benne van az épületben, mely hatalmas belső terekkel rendelkezik. Éppen ebből adódóan az energetikai korszerűsítés a legfontosabb iránya a rekonstrukciónak – hangsúlyozza Sifter Péter, Nagykapornak polgármestere. – Húsz évvel ezelőtt, gondolom, senki sem számolt ekkora energiaár-robbanással. Ha most az egész épületet használnánk a téli hónapokban, a költségek az egekbe szöknének. Ilyen okokból adódóan éltünk az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program lehetőségével és pályázatot nyújtottunk be az úgynevezett integrált közösségi szolgáltató tér kialakítására.
– Milyen munkákat végeznek el?
– Kicseréljük az összes nyílászárót, a tetőszerkezet elhasználódott léceit, valamint homlokzatszigeteléssel látjuk el a teljes épületet. Átalakítjuk az egyik vizesblokkot, amit kívülről is elérhetővé teszünk. Úgy véljük, hogy ezekkel az átalakításokkal jelentős megtakarítást érhetünk el. A továbbiakban sem kívánjuk az egész épületet használni télen, legfeljebb nagyrendezvényekre, a kisebb programokra elegendő helyet biztosítanak a különálló terek. A faluház régi szárnyában pedig tovább folyhat a mindennapi tevékenység, ahogy eddig is. Az IKSZT-pályázatban nagyon vonzó volt számunkra az, hogy az elnyert támogatás, igaz csökkenő mértékben, egy közművelődési munkatárs foglalkoztatását segíti három éven át.
– Most álltak csak neki az építkezésnek. Mi volt ennek az oka?
– A falu lakói is érdeklődtek, hogy miért ősszel építkezünk. Választásunk nem volt, ugyanis más munkák miatt anyagi erőnk le volt kötve. Hitelt ellenben nem akartunk felvenni. De a jövő tavaszi kezdésben sem gondolkodhatunk, mert a projekt márciusi határidejére be kell fejeznünk a felújítást. A külső munkával decemberre végzünk, a belső felújítást pedig már nem zavarja a kinti időjárás.
Úgy vélem, hogyha a 76-os főutat lehet építeni most, akkor a faluházunkban is tudunk dolgozni a jó időt kihasználva. Az útépítéssel kapcsolatban vannak azonban problémáink. Több lakónk jelezte, hogy záróvonalat festettek fel a hegyi utakra vezetendően. A tiltás miatt a hegyi birtokok elvileg nem közelíthetőek meg. Mindenkitől türelmet szeretnénk kérni, a problémát közvetítettük a kivitelezőnek, aki ígéretet tett arra, hogy megszüntetik a felfestést a kérdéses helyeken.
– Idén az iskolára is tudtak fordítani pályázati pénzt.
– Igen. A Belügyminisztériumtól 18 millió forint támogatást kaptunk, melyet 4 millió forint önrésszel egészítettünk ki. Az intézményt négy település tartja fenn, így mindenki hozzájárult anyagiakkal a fejlesztéshez. Energetikai korszerűsítést valósítottunk meg az iskolában, ami a lapos tető hő- és vízszigetelését, valamint a nyílászárók cseréjét foglalta magában.
Az iskola fejlesztése örömünkre szolgált, az új köznevelési törvény miatt azonban kérdések fogalmazódtak meg bennünk. A gyerekek érdekét szem előtt tartva minden testület rengeteg energiát fordított rá eddig is, hiszen Nagykapornaknak, ahogy más kistelepüléseknek, nagyon fontos az iskola. Nagy dilemmánk az, hogyha az állam a működtetés mellett a tulajdont is átveszi, akkor kárba veszik a sok anyagi ráfordítás. Tegyük fel, ha ez így történik, illetve ha tudtuk volna előre, nem biztos, hogy belekezdünk a legutóbbi beruházásba.
Ahogy említettem, a fejlesztés négymillió forintot igényelt a fenntartóktól, amit esetleg másra is tudtunk volna fordítani. Egyébként az önrész költségből településünk nagyobb arányban vette ki részét a tulajdoni hányad miatt. Miután jelenleg egy intézmény az iskola és az óvoda, szétválasztásukkal nekünk vezetőt és egy adminisztratív munkatársat kell foglalkoztatnunk. Így az átszervezésből biztosan nem lesz megtakarítás. Azt sem látjuk, hogy majd miként szólhatunk bele a velünk történtekbe az átvételt követően.
– A törvényjavaslat rögzíti, hogy az iskolák fenntartása bizonyos feltételek teljesülése mellett visszakerülhet az önkormányzatokhoz.
– Valóban, de egyrészt létszámkorlátnak kell megfelelni. Most akkor ki kivel fogjon össze? Úgy érzem, ez megint csak ellenérdekeket szül a települések között. Az önkormányzati hivatalokkal kapcsolatos törvénytervezetben kétezer főnél húzták meg a határt, így ilyen szempontból nyugodtabbak lehetünk. Most csatlakozik hozzánk Nemesrádó, így körjegyzőségünket már hat település alkotja majd. Ugyanakkor a kötelező feladatok állami átvétele miatt úgy tartjuk, tovább csorbul az önkormányzatok önrendelkezéshez való joga.
– Milyen fejlesztéseket terveznek még?
– Futballcsapatunk feljutott a megyei kettőbe. A fiúk valóban nagyon igyekeznek, így megérdemlik, hogy új öltözőt kapjanak. Tavasszal állunk neki az építkezésnek, melyet saját erőből is megvalósítunk, ha nem kapnánk rá pályázati támogatást. A faluház mögötti területen még az idén játszóteret létesítünk, a fejlesztésre a Leader programból nyertünk támogatást. A játszóteret a faluházzal együtt szeretnénk átadni a jövő tavaszzal – mondta végül Sifter Péter.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónál