Archivum
Motoros emlékművet avattak Kistolmácson
Törpeharcsa-fogó horgászverseny – melyet a veszprémi Kovács Albert nyert meg a 17 indulóból – nyitotta Kistolmácson a jó hangulatú júliusi falunapot. Az egész napos programok között volt magyaros gulyásleves-főzőverseny, de szerveztek kispályás focimeccset, amit a letenyei Dream Team futballszerető fiataljai nyertek meg.
Míg a Soproni Speciális Mentők szárazföldi és vízi mentési bemutatót tartottak, az ifjabbak paintballoztak és vízifociztak, a gyerekek pedig az agyagozás, az arcfestés és az ugráló vár örömeit hajkurászták. Fellépett egy-egy Lentiből és Petriventéről érkezett tánc- és kulturális csoport is. Érdekesnek ígérkezett a lenti és letenyei tűzoltó egyesületek bemutatója, és többen neveztek a kajakversenyre. Hastánc program, nótaműsor és a letenyei mazsorettek is a közönség kedvét keresték.
"A kemping melletti parkolóban a Farkas Károly helyi plébános és Sifter Gergely káplán által bemutatott tábori szentmise keretében felavattuk a Gelsén élő Doszpot Ferenc fafaragó által készített Motoros Emlékművet" –mondta el Birkás Zoltán polgármester a tiszta, gondozott partszakasszal rendelkező Tó-strand mellett. A kiváló adottságú természetes fürdőhelyéről hírnevet szerzett település most a motorbalesetben elhunytak emlékét őrző műalkotást avatott, ami hamarosan paravánokkal bővül, amelyre név szerint felkerülhetnek azok, akik motoros balesetben vesztették életüket. A térrészre hamarosan egyforma motoros egyesületi kopjafákat is állíthatnak.
A gránitlapokkal fedett emelvényen helyezték el a fekvő fatörzsbe jelképként faragott bukósisakot, és egy motorkerékpárt ábrázoló, a csapadék ellen tetővel védett alkotást, ami a véletlen balesetben elhunyt motorosok, és a családtagjaik tiszteletére készült. A hazánkban gyakorlatilag egyedülálló kezdeményezés jó szándékú emberek közadakozásából és a helyi motoros társadalom összefogásának eredményeként viszi a község jó hírét. A mocisok körében csak "Lecsó" néven tisztelt Nincsevics István, a Motoros Baráti Kör lelke, mint ötletadó gyűjtötte hozzá az adományokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba