Archivum
Zrínyi Miklósról szóló kiadványokat mutattak be Budapesten
Zrínyi Miklósról szóló, magyar és horvát kiadványokat mutattak be kedden Budapesten. Pálffy Géza történész azt hangsúlyozta, hogy Zrínyi Miklós a 17. század egyik legnagyobb magyar-horvát politikusa, aki képes volt a korabeli Európa hatalmainak figyelmét felhívni a török kiűzésének fontosságára, össze tudta egyeztetni saját érdekeinek és a haza javának védelmét.
Zala és Somogy határán található a fennmaradt egyetlen Zrínyi-vár maradványai
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Történettudományi Intézetében tartott keddi tudományos rendezvényen a szakember kifejtette: a szigetvári hős dédunokája több szempontból is kora kiemelkedő egyénisége volt. Horvát bánként hatalmas birtokainak jövedelméből finanszírozta a törökellenes harcokat. Emellett az első magyar eposzban, a Szigeti veszedelemben állított emléket dédapjának, a Szigetvár 1566. évi ostrománál vértanúhalált várkapitánynak, és figyelmeztette a magyarokat arra, hogy a hazáért való helytállás nem elsősorban a hatalmi, anyagi viszonytól függ, sokkal inkább a lelki, erkölcsi értékektől.
A keddi rendezvényen bemutatott, Zrínyi-Újvár emlékezete című tanulmánygyűjtemény és forráskiadvány a mai Magyarország területén található egyetlen Zrínyi-építménnyel kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket mutatja be. A Mura és a Dráva folyók találkozásánál, Somogy és Zala megye határán található, a középiskolai tananyagban évtizedek óta szereplő vár maradványait néhány éve találták meg a régészek.
B. Szabó János történész elmondta: az egykori vár a korszakban nem számított nagynak, mégis alkalmas volt arra, hogy védje Zrínyi birtokait, fenyegesse a törököt és a Magyar Királyság délnyugati végeinek egyik stratégiailag fontos erődítménye legyen. A nagyobb erődöket akkoriban a császár és a pápa anyagi segítségével építették, Zrínyi-Újvár felépítését azonban maga a bán finanszírozta saját vagyonából. A török ostrom után Zrínyi-Újvárt a földdel tették egyenlővé, de jelentőségét mutatja, hogy az 1664. évi vasvári békében a törökök kikötötték, hogy nem lehet újjáépíteni. Régészeti szempontból azért fontosak a feltárások, mert mindazok az emlékek, amelyek a mindössze 3 évig fennállt várhoz kötődnek, nagyon pontosan datálhatók, miközben például a több évszázadon át működő várak tárgyi emlékeinél ugyanez gyakran szinte megoldhatatlan.
A Két kultúra találkozásai: a Zrínyi család a horvát és a magyar történelemben című kötet 22 horvát nyelvű, fele részben horvát, fele részben magyar szakemberek által írt tanulmányban mutatja be a Zrínyi-kutatás legfrissebb eredményeit, a család egyes tagjainak szerepét, a két nép nemzeti tudatában elfoglalt helyét, a közösen értelmezett Zrínyi-hagyományt. A mű megjelentetését támogatta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia - mondta a kötet egyik szerkesztője, Bene Sándor irodalomtörténész.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában