Archivum
Képregényes történelem
Képregénybe foglalt őskor és ókor volt a feladat a Ganz- Munkácsy iskola által általános iskolásoknak megyei szinten meghirdetett történelem versenyen.
Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter és Gondos Anna tanárok voltak a verseny szervezői, lebonyolítói. Mind elmondták, a korábbi években is hirdettek levelezős történelmi versenyt az általános iskolásoknak, de a csökkenő érdeklődés miatt kreatívabbá tették a megmérettetést. Így az idén először rajzos formában lehetett felvillantani a történelmi ismereteket egyénileg vagy csapatban készített alkotásokkal. A pályamunkák Keszthelyről és Nagykanizsáról érkeztek, melyek a gladiátorok, a piramis építők vagy éppen a mamutvadászok világát idézték fel. Az értékelésben a történelmi tudás mellett a képek komponálását, technikai megvalósítását, a fantáziát és a humort vették alapul.
A képregénybe foglalt történelmi versenyt jövőre ismét meghirdeti a Ganz-Munkácsy-iskola, a téma a középkor lesz.
Helyezettek: csapatban: 1. Zöldmező Utcai Általános Iskola (Keszthely) 2. Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola (Keszthely) 3. Rozgonyi Úti Általános Iskola (Nagykanizsa).
Egyéniben: 1. Baranyai Fanni (Rozgonyi-iskola) két alkotása 2. Nagy Tamás és Matola Virág (Rozgonyi-iskola) 3. Csapó Dávid (Zöldmező utcai-iskola) és Nyakas Veronika (Rozgonyi-iskola).
A különdíjat a Zöldmező utcai diákok VAD-ÁSZ című képregénye érdemelte ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés