Archivum
413 ezer ügyirat a városházán
A zalaegerszegi képviselő-testület az elmúlt évben egy rendkívüli és egy alakuló közgyűléssel együtt tizenkét alkalommal ülésezett (eggyel többször, mint 2009-en). Összesen 427 napirendet tárgyalt a közgyűlés, 317 határozatot hozott, öt teljesen új rendeletet alkotott és 51-et módosított.
A közgyűlés 427 napirendet tárgyalt 2010-ben
A képviselők által benyújtott interpellációk száma 58 volt tavaly, míg 2009-ben 46 interpellációt nyújtottak be a közgyűlés tagjai – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Kovács Gábor, Zalaegerszeg jegyzője. Megtudtuk még: 2010 februárjától októberig a testületi üléseken a legtöbbet hozzászóló képviselő Tombi Lajos, akkori alpolgármester volt, 85 alkalommal kért szót.
Őt követi Kiss Ferenc (MSZP) 79, Rigó Csaba (Fidesz) 71, dr. Tóth László (Fidesz) 66, Szűcsné Dóczi Zsuzsanna (MSZP) 42, Balaicz Zoltán (Fidesz) 37, Gyutai Csaba akkori alpolgármester 36 hozzászólással. Olyan képviselő nem volt, aki egyetlen egyszer sem kért szót, viszont Garamvölgyi György csupán egy alkalommal szólt hozzá az egyik napirendi ponthoz.
Elmondta, évről évre növekszik a hivatali iktatott ügyiratok száma, a múlt évben 413 ezer 203 darab érkezett a hivatalba hagyományos és elektronikus úton. Ennyit regisztrált a városháza iktatórendszere.
Mint ismert, a múlt év októberében, az önkormányzati választások után új, kisebb létszámú képviselő-testület állt fel. A közgyűlés kevesebb bizottsággal és kevesebb képviselővel végzi munkáját. Eddig nem változott, nem módosították a közgyűlés előkészítési és lebonyolítási rendjét. Más szervezeti struktúrához kellett igazítani az évek óta bevált gyakorlatot. A feladatok és hatáskörök egyelőre változatlanok az önkormányzatoknál.
Dr. Kovács Gábor szerint a hivatal legfontosabb célja, hogy szakmailag a legjobban előkészített anyagok kerüljenek a képviselők elé. Már a bizottsági üléseken a törvényességi és tartalmi szempontból ellenőrzött anyagokat kapnak a szakbizottságok tagjai. A szakmai viták is az előkészítés részei. Amennyiben egy előterjesztés határozati javaslatában több alternatíva szerepel, bármelyiket is fogadja el a képviselő-testület, valamennyinek jogszerűnek kell lennie.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n