Archivum
Akik a szúrósat szeretik
A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének zalaegerszegi csoportja várta az elmúlt hétvégén a szúrós növények kedvelőit a Keresztury ÁMK-ba. A hét éve működő helyi szervezet hagyományosan június elején mutatja be a nagyközönségnek büszkeségeit. Hóbor Zsolttal, az egyesület vezetőjével váltottunk néhány szót e hobbiról.
Kaktuszgyűjtők hétvégéje a Kereszturyban
– Hogy lesz valakiből kaktuszgyűjtő?
– Legtöbbször úgy indul, hogy az ember gyerekkorában vesz vagy kap egy-két kaktuszt, megtetszik neki, lesz belőle tíz vagy húsz, aztán, mint a pattogatott kukoricát, nem lehet abbahagyni.
– A feng-shui szerint a lakásban tartott kaktusz a tüskéi révén nem jó energiákat gerjeszt, házon kívül viszont védelmezőként szerepelnek.
– A feng-shui Távol-Keletről származik, a kaktuszok többsége pedig Amerikából. Könnyen elkerülhető a probléma.

– Kezdőknek mely növényeket ajánlaná és melyeket nem?
– Az alapvető tartási szabályok mellett a többséget bátran ajánlanám. A telelés a kritikus pont. Ilyenkor nem szabad öntözni, száraz, hűvös helyen kell tartani a növényt. A jó telelés a virágzás alapja is. Egyébként a kaktuszok erősen fény- és melegigényesek, és a túlöntözést nem kedvelik. Ennek megfelelően vízáteresztő talajba kell őket ültetni, és a cserép alatt se álljon a víz. A kényesebb kaktuszok, amelyek könnyen tönkremennek, ritkák is és drágák is, ne ezekkel kezdjük a gyűjtést.
– Lehet-e olyan összeállításunk, hogy állandóan legyen virágzó kaktusz a környezetünkben?
– A kaktuszok tavasztól őszig virágoznak. Kivéve az őserdeieket, mint a karácsonyi kaktusz, ezek másképpen működnek egyébként is. Valójában minden kaktusz virágzik, csak van, amelyik nagyon idős korában.
– Szaporítás?
– Néhány növényt sarjról. A magról vetés nagy türelmet és több éves kitartást igényel – mondta Hóbor Zsolt, aki nemcsak a kaktuszok, hanem az orchideák nagy kedvelője is. Ez utóbbiból is szép gyűjteménye van, és fedezett már fel megyénkben is néhány különleges virágot. Nem is kerülik el portáját sem a tanácskérők sem a természetfotósok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen