2025.07.31., csütörtök - OszkárZalaegerszeg időjárása

Archivum

Barangolás a Kerka-mentén

2010. április 27. kedd, 10:01
Címkék:

Több mint 66 millió forint támogatást nyert a Lenti Kistérség Többcélú Társulása a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében turisztikai programok megvalósítására. A „Barangolás a Kerka-mentén“ projekt megvalósítási helyszíne a regionális szinten hátrányos helyzetű lenti kistérség, amely a megye dél-nyugati csücskében helyezkedik el. A pályázat a meglévő vonzerőket kívánja egységbe foglalni. Ehhez a meglévő élményelemeken kívül újak kialakítása is szükséges.

Gyalogos- és kerékpáros-útvonalak

A projekt eredményeként mintegy 150 kilométeres gyalogos túraútvonal, körülbelül 25 kilométer kitáblázott kerékpáros-útvonal, két erdei tornapálya, tanösvény, kilátó, valamint újdonságként 3 nordic walking pálya és 2 fürdőtó környékének a fejlesztése valósul meg. A megvalósításban részt vesz a Lenti Tourinform Iroda, a kistérség szállásadói, vendéglátói és több kisebb térségi utazási iroda is.

Céljuk, hogy fejlesztéssel biztosítsák az ideérkező turisták térségben töltött idejének tartalmas kitöltését ötnapos „termékcsomagokat“ kínálva számukra. A program eredményeként 20 százalékkal nőhet a térségbe látogató aktív turisták száma, ezáltal pedig a térség bevétele. A projekt összköltsége megközelíti a 80 millió forintot.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)