Archivum
Balaton-rajongók múzeuma
Újabb jelentős fejlesztések történhetnek a Balatoni Múzeumban. A legnagyobb volumenű a Nyugat-dunántúli Operatív Program „A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése” című felhívásra benyújtott és támogatott turisztikai attrakciófejlesztési projektekről tartott sajtótájékoztatón, Manninger Jenő a Zala Megyei Közgyűlés és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke bejelentette az örömteli hírt dr. Vándor László, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetőjének jelenlétében. A több mint 149 millió forint összköltségű fejlesztés 85 százalékban uniós forrásból valósul meg, a 15 százalékos önerőt, több mint 22 millió forintot, pedig a fenntartó Zala Megyei Önkormányzat biztosítja. Havasi Bálintot, a Balatoni Múzeum igazgatóját a fejlesztésekről kérdeztük.
Folyamatos a fejlődés, átalakításra kerül a múzeumkert
– Úgy tűnik nagy fejlesztésnek néznek elébe, holott még az előző sem fejeződött be teljesen.
– Igen. Három különféle projektről, pályázatról van szó, s talán időrendben kezdeném a projekteknek a felsorolását. Az első projekt a Balatoni Múzeum „Aranyhíd – fejezetek a Balaton történetéből” című állandó kiállítás kivitelezésének a befejezése. Itt az állandó kiállítás utolsó négy terméről van szó, amiről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Alfa programjának keretében 20 millió forintot nyert el a múzeum, melyet a fenntartó a megyei önkormányzat mintegy 3 millió forinttal egészít ki, s ez lehetővé teszi a kiállítás befejezését, a harmadik ütemnek kivitelezését.
– Ez mikorra várható?
– Reményeink szerint ez a következő év március végére, tehát a turisztikai szezon előtt sikerül átadnunk. A jövőre átadásra kerülő négy teremből kettő kiállítás a fürdőkultúra, az idegenforgalom, a sportok történetét fogja bemutatni a Balatonnál a 19. század végétől a 20. század 80-as évekig. A másik két terem pedig a balatoni hajózás történetével foglalkozik majd.

– Bár ezek nagyszabású munkák, úgy tudom, hogy a múzeum nyitvatartását azért nem érintik.
– Így van. Az első ütemben átadtuk az állandó kiállítás öt termét, még tavaly szeptemberben, a második ütemben a hatodik és hetedik termet, idén júliusban, és a záró ütemben az utolsó négy termet terveink szerint a következő év március végén, de a munkák alatt a Balatoni Múzeum összes kiállítása állandó és időszaki kiállítása is látogatható.
– És ezek szerint ezzel még nem fejeződik be a fejlesztések sora.
– Valóban. Az európai uniós finanszírozással a társadalmi integrációs operatív program keretén belül a múzeumnak sikerült 34 millió forintot múzeumpedagógiai foglalkoztató és virtuális pont kialakítására elnyernie. A két terem munkálatai télen fognak megkezdődni, a gyermekek számára pedig a következő év második felében szeretnénk átadni.
Az egyik terem tulajdonképpen már az állandó kiállításokhoz kapcsolódó munkák során valamelyest elkészült. Egy olyan teremről van szó, ahol a múzeum digitális gyűjteményét tudjuk bemutatni a hallgatók számára. A hallgatók alatt a gyerekeket értem, kisdiákokat illetve nagyobb diákokat. A másik terem pedig a múzeumpedagógiai foglalkoztató. Egy olyan termet igyekszünk kialakítani 25-30 fő részére, ahol a Balatonnal kapcsolatos népi mesterségeket tudjuk a gyerekeknek bemutatni, másrészt pedig a múzeum életébe engedünk egy kicsit nagyobb betekintést, a restaurátor munkájába, a régész munkájába.
– Nagyon nagy energiát fektetnek abba, hogy a gyerekek közel kerülhessenek a múzeumhoz, illetve a múzeum közel kerülhessen a gyerekekhez. Ez mennyire általános országosan?
– Egyrészt manapság ez egy trend, tehát a múzeumpedagógiának a szerepe az utóbbi években nagyon megnövekedett a múzeumok életében. Ha az ember figyelemmel kíséri azokat a pályázatokat, amelyeket számunkra kiírnak, akkor azt láthatja, hogy múzeumpedagógiával, múzeumpedagógiai termek kialakításával, foglalkozások lebonyolításával kapcsolatos pályázatok száma ugrásszerűen megnőtt. Ez minden múzeum életében egyre fontosabb lett. Való igaz, hogy a Balatoni Múzeum életében korábban is fontos volt köszönhetően múzeumpedagógusunknak, Grúberné Molnár Adélnak. Most az akarat mellé pénzügyi eszközök is társultak.
– És akkor még mindig marad fejlesztés.
– Így van. Hiszen a legnagyobb projektünket a végére hagytam. A Nyugat-dunántúli Operatív program keretében a Balatoni Múzeum egy sikeres pályázatot nyújtott be, a pályázat címe a Balaton rajongók múzeuma. Itt az Európai Unió illetve a Magyar Állam segítségével közel 127 millió forinthoz jut hozzá a múzeum, amelyet a fenntartó megyei önkormányzat további mintegy 22 millió forinttal egészít ki. Ez egy hatalmas turisztikai projekt a múzeum életében.
Egyrészt érinti az akadálymentesítést, gondolva a mozgáskorlátozottakra, illetve a gyengén látókra, érinti a múzeum belső tereit, főleg a földszinti tereket, az aulát és a két belső udvarunkat. Megtörténik ezeknek az átalakítása, új funkciókkal való felruházása. Ez érinti a múzeum nyílászáróit, érinti a biztonságtechnikáját, és sok-sok olyan interaktív elem kialakítását, amely eddig még nem volt megtalálható a múzeumban. Kialakítunk egy új ruhatárat, múzeumi könyvesboltot, ajándékboltot. Reményeim szerint sikerül egy régi álmunkat megvalósítanunk, egy múzeumi kávézót.
Az egyik belső udvarban egy Balaton alakú kis medence is lesz, itt főleg a kisgyerekeknek szeretnénk olyan játszási lehetőségeket biztosítani, ami a Balaton szabályozásával illetve a Balaton hajózásával kapcsolatos. Reményeim szerint ennek a projektnek a kifutása szintén 2011 vége. Nagyon szeretnénk az építkezéseket, átalakításokat jövő augusztusra befejezni. Igyekszünk úgy alakítani, hogy a múzeumnak az életét illetve a hozzánk látogatóknak a nyugalmát ez minél kevésbé zavarja meg.
Az előzőekben elfelejtettem elmondani, hogy nem csak a múzeum épületét érinti, hanem a múzeum környezetét is, hiszen aki ismeri a Balatoni Múzeumot, az tudja, hogy nagyon szép, bár, ha kritikus akarok lenni, akkor azt kell, mondjam, most talán kissé elhanyagolt múzeumkertünk van. Nos, a múzeumkertet is átalakítjuk. Egy játszóteret kapnak a gyerekek, és mivel az épület mögött halad el a hivatalos Balaton körüli bicikliút egy modern kerékpártároló is készül a hozzánk látogatóknak. Tehát ez a projekt érinti mind a múzeum körüli mind a belső részt.
– Hallva ezt a sok fejlesztést, érdemes visszatérni akár minden évben a Balatoni Múzeumba.
– Igen, és ez nem csak a kiállításokra értendő, hanem általában a múzeumra. Hála a pályázatoknak és a fenntartó megyei önkormányzatnak, amely folyamatosan figyelemmel kíséri és segíti a munkánkat, nagyon szépen fejlődünk évről évre. Itt egy gondolatot megjegyeznék: a tavalyi évben, amikor az év első felében nem volt állandó kiállításunk, hiszen építettünk, visszaesett a látogatószám. Hiába voltak nagyon izgalmas időszaki kiállításaink, a hozzánk látogató csoportok, iskolák, a balatoni kiállítást keresték, és most hogy újra megnyílt és újra híre ment, ebben az évben nyáron nagyon szép látogatószámmal büszkélkedhetünk. Az biztos, hogy 2011 vége egy mérföldkő, fordulópont lesz a múzeum életében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Brád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren