Archivum
Biztonságos hónapok
Megnyílt a nyári bűnmegelőzési iroda Keszthelyen, melynek működését idén is önerőből finanszírozza az önkormányzat. Keszthely évek óta a Balaton legbiztonságosabb városa; az idegenforgalmi szezonban ehhez az iroda munkája is hozzájárul.
Idén már hetedik alkalommal végeznek keszthelyi diákok bűnmegelőzési és információs tevékenységet a városban; az iroda működésének hét hete alatt (július 5. és augusztus 22. között) hetente négy keszthelyi lakosú, vagy keszthelyi középiskolába járó fiatal dolgozik. Munkájukat szakmai vezetőként hivatásos rendőr és tolmács is segíti.
Az iroda munkatársai „járőröznek” a strandon, parkolókban, piacon: szórólapot helyeznek el az autókon, felügyelet nélkül hagyott strandtáskákon, és felhívják a figyelmet azokra a helyzetekre, amikor könnyen bűncselekmény áldozatává válhat a figyelmetlen turista. A fokozott jelenlétnek, ellenőrzéseknek meg is van az eredménye: a tapasztalatok szerint csökken a betöréses és besurranásos lopások, strandlopások és gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények száma.
Pályázati kiírás híján már negyedik éve tisztán önkormányzati forrásból működik a munkacsoport, mivel a városvezetés nagyon fontosnak tartja, hogy a lakosok és az idelátogató vendégek a zsúfolt nyári időszakban is biztonságban érezzék magukat. 2010-es költségvetéséből másfélmillió forintot fordít a város az iroda fenntartására: tájékoztató kiadványok készítésére, a diákok formaruhájára és juttatásaira, valamint a munkájukhoz szükséges telefon-, és benzinköltségre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen