Archivum
Dr. Csidei Irén az új igazgató
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Zalaegerszegi Központjában sajtótájékoztató keretében dr. Betlehem József dékán bemutatta az egerszegi főiskola új igazgatóját, dr. Csidei Irént, aki egyben a Zala Megyei Kórház főigazgatója is.
A vezetőváltásról (Zsigmond Edit korábbi igazgató megbízatását május elején vonták vissza) a dékán elmondta: az egészségügyi képzési központ gazdasági stabilitása, az egészségügyi felsőoktatási képzés, valamint a megyei kórházzal való kapcsolat erősítése indokolta a lépést. Szeretnék, ha a zalai felsőoktatás részeként az eddiginél nagyobb szerepet játszana a képzési központ, és olyan oktatásfejlesztést hajtanának végre, mely szolgálná a régió munkaerő-piaci szükségletét is.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere arról szólt, hogy a város számára mindig fontos volt az egészségügyi képzés. A főiskola iránti hallgató érdeklődés az utóbbi években visszaesett, ezen szeretnének változtatni. Pál Attila, a megyei közgyűlés alelnöke szerint a megye és a város egyforma érdeke, hogy az egészségügyi főiskola kiemelkedő szerepet töltsön be.
Dr. Csidei Irén megbízott igazgató elmondta: a Semmelweis-terv szerint, az egészségügyi felsőoktatás és az ellátórendszer nem választható el egymástól és a jövőben nagyobb szerep hárul a megyei kórházra a gyakorlati képzés tekintetében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés