Archivum
Életmentés
Bemutatkozott a sajtó képviselői előtt a zalaegerszegi megyei kórház gyermekosztályán a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány. Az osztály orvosai és nővérei három megyében (Zala, Vas, Somogy) mentik a beteg újszülötteket, koraszülötteket, és ápolják a súlyos állapotú csecsemőket és gyermekeket.
Alapítvány a koraszülöttekért
Az alapítványt dr. Gárdos László, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa alapította, ő helyezte el az első összeget, félmillió forintot felajánlva, melyet a Zalai Príma Díj elnyerésével kapott.
A főorvos utalt arra, hogy sokféle alapítvány létezik, így például „megélhetési”, melyek a benne dolgozók érdekeit szolgálják, és akadnak olyanok, melyek egyszerűen fedőszervként működnek. „Mi olyant szeretnénk, ami tevőlegesen tud segíteni a műszerezettség ellátásában” – fogalmazott. Ezért olyan embereket kért fel a kuratórium tagjainak, akik saját szakterületükön már bizonyítottak. Hozzátette: az alapítványban dolgozók semmiféle díjazásban nem részesülnek.
Elhangzott: az alapítvány legfontosabb célja, a koraszülöttmentés és az intenzív ellátás színvonalának az emelése, a műszerezettség és a munkakörülmények javítása, az orvosok és nővérek továbbképzésének segítése.
Az alapítvány elsőként egy szülőszobai újraélesztő készülék, majd egy, az újraélesztett és oxigénhiányt szenvedett újszülöttek és gyermekek monitorizálásához segítséget nyújtó, a legmodernebb technológiát alkalmazó Amplitúdó Integrált EEG-készülék beszerzését szeretné elősegíteni.
Az alapítvány kuratóriumának elnöke Dóra János, a Forest Hungary Kft. vezetője, tagjai pedig: dr. Burján Richárd, a Zalavíz Zrt. vezérigazgatója, Fábián Balázs, az OTP Bank regionális ügyvezető igazgatója, Rigó Csaba, a zalaegerszegi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, Bodrogi Csaba, a Forest pénzügyi igazgatója. Ők valamennyien részt vettek az alapítvány bemutatkozásán. (A kuratóriumnak tagja még a zalaegerszegi Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is.)
Dóra János elnök arról beszélt, azért csatlakozott az alapítványhoz, mert céljait fontosnak tartja: „az emberi életben az a legszomorúbb, amikor valakin segíteni szeretnénk, de nincs megfelelő eszköz hozzá. Ne forduljon elő olyan, hogy egy kisgyermeket azért nem lehet megmenteni, mert a gyermekosztály műszerparkja ezt nem teszi lehetővé. Ezért az a feladat, hogy a műszerezettség is felzárkózzon egy magasabb nívóhoz” – fogalmazott.
A kuratórium tagjai elmondták: az alapítvány létrehozásával, célkitűzéseivel egyetértenek, ezért kötelességüknek érezték a csatlakozást a főorvos kezdeményezéséhez. Példamutató az a tevékenység, amit a kórház gyermekosztályának orvosai és ápolói végeznek a kisgyermekek megmentéséért, gyógyításáért. Valamennyien ígéretet tettek arra, hogy további cégeket és magánembereket keresnek meg azzal, hogy csatlakozzanak a koraszülötteket mentő alapítványhoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen