Archivum
Első a vállalkozó
Az „Egyszerű állam” országos konzultációsorozat első állomása volt az elmúlt héten a zalai megyeszékhely. A rendezvényen Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a vállalkozások terheinek csökkentéséről beszélt a városháza dísztermében, ahol a helyi vállalkozások képviselői is véleményt mondhattak, illetve kéréseiket is tolmácsolták a kormány felé.
Országos konzultáció Zalaegerszegen
A konzultáció szünetében tartott sajtótájékoztatón Gyutai Csaba polgármester elmondta: a minisztérium azért választotta első vidéki állomásként Zalaegerszeget, mert méltányolja azokat a törekvéseket, melyek elsősorban a helyi gazdaság megerősítését szolgálják. A városvezetés és az önkormányzat számára első a vállalkozó, a sikeres vállalkozás, mert ha ez megvalósul, akkor lehet sikeres a város és a térség.
A polgármester beszámolt számos intézkedésről, amely segíti a mikrovállalkozásokat, így például arról is, hogy egymillió forintos adóalap alatt nem kell iparűzési adót fizetni.
Cséfalvay Zoltán utalt arra, hogy Magyarországon egy vállalkozás háromszor annyi időt és pénzt – évente 3000 milliárdot – fordít bürokratikus ügyintézésre, mint Európa más országaiban. A teher nagy része felesleges, túlzott kötelezettséget ró a vállalkozókra. A bürokrácia leépítésének első lépései már megtörténtek, ennek hatására 105 milliárddal csökkennek a vállalkozásokat sújtó terhek.
A második, 400 milliárdos cselekvési terv kialakítását a minisztérium a vállalkozókkal szoros együttműködésben tervezi, ezért is van szükség a konzultációsorozatra. Hangsúlyozta: az ország akkor lehet sikeres, ha a vállalkozások működésének állami szabályozása egyszerű és kiszámítható. Ezt szeretnék megvalósítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés