Archivum
Fergeteges siker
A Zrínyi-gimnázium Szépirodalmi Műhelye Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjátékát mutatta be március 2–4. között a Keresztury ÁMK-ban. A művet, a társulatot vezető Bajnóczy Zoltán magyartanár dolgozta át. Profin színre vitt, fantáziadús rendezést és hibátlan színészi játékot láthattunk. Leheletkönnyűvé tett, a fajsúlyát mégis megtartó darabot. A „rövid és unalmas tragédia és mulatság” fergeteges sikert aratott már az első bemutatón a kortársak és a szülők alkotta közönség előtt.

– Olyan művet választottam, amely a tananyaghoz kapcsolódik, de könnyen befogadható – mondta érdeklődésünkre Bajnóczy Zoltán a premier után. – Tavaly a Tóték című darabot mutattuk be.
– Ön készítette fel a diákokat az Ádámok és Évák egyiptomi jelenetére is. Hogyan sikerült két ilyen nagy feladatot megoldani?
– Év eleje óta készültünk. Közben pedig volt a szalagavatónk, ahol megint más darabot adtunk el. A mostani darabban 5–13. évfolyamos tanulók szerepelnek.
– Mit szeretett volna üzenni a művel?
– Hogy lássák, hogyan készül egy előadás. A jelszavak benne: a szerelem, a játék, a varázslat. A varázslat működik, és megváltoztat mindent. A szerelem és a várt szerelemnek a varázsa pedig foglalkoztatja ezt a korosztályt.
Nem teszünk a darabba magyarázó szöveget. Igyekeztem úgy megrendezni, hogy önmagában magyarázza is a mű értelmét. A diákok ötleteit is belevettük, volt, hogy egy spontán poént szándékosan beépítettünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen