2025.07.30., szerda - Judit, XéniaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Fesztiválnyitó dobszóra

2010. május 18. kedd, 07:17
Címkék:

A polgármesteri hivatal előtti téren került sor május 14-én, pénteken a XVI. Egerszeg Fesztivál hivatalos megnyitójára. Tombi Lajos alpolgármester a közönséget köszöntve szólt a város több évtizedes testvérvárosi kapcsolatairól. A szélrózsa minden irányából érkeznek ilyenkor a szomszédos országokból, vagy azokon is túlról delegációk, hogy művészeti produkcióikkal, gasztronómiai bemutatóikkal együtt örüljenek velünk.

 

zeg11.jpg

 

Az alpolgármester köszöntötte azokat a zalaegerszegieket is, akik már hetekkel a fesztivál előtt készülnek, hogy ez alatt az egy hét alatt bemutathassák előadásaikat, műsoraikat.
„Legyünk büszkék múltunkra, legyünk büszkék arra, hogy zalaegerszegiek vagyunk!” – fogalmazott Tombi Lajos.

A fesztivál nyitányaként a Boombatucada ütős zenekar, valamint a Belvárosi Iskola, a Keresztury ÁMK Művészeti Iskola és az Ady Endre Művészeti Általános Iskola és Gimnázium táncos diákjai, mazsorettjei vonultak fel a Kossuth utcán; a Dísz tértől egészen a Széchenyi téri nagyszínpadig. 

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)