Archivum
Innovációs díjat kaptak
A zalaegerszegi önkormányzat hagyományos újévi fogadásán Gyutai Csaba polgármester ünnepi köszöntőjében köszönte meg a város meghatározó közéleti szereplőinek az elmúlt évben végzett munkáját.

Hangsúlyozta: Zalaegerszeg is változások előtt áll, ennek megvalósításához az önkormányzat bírja a kormány támogatását. Az emberek elvárásai a nyolcéves, elrontott szocialista kormányzás után megnőttek, a célok eléréséhez pedig szükség van az összefogásra.Ez utóbbira példa az az együttműködési megállapodás, melyet a városban működő pártok és civil szervezetei írtak alá.
Szólt a Deák Ferenc Városépítő Programról, a formálódó gazdasági szenátus létrehozásáról, és arról, hogy az önkormányzat segíteni kívánja a városban működő kis- és középvállalkozások munkáját. A célok között első helyen áll a gazdaságélénkítés és a munkahelyteremtés.
A polgármester bejelentette az idei év első sikerét is: önálló karként folytatja tevékenységét a BGF Zalaegerszegi Intézete. Ez az eredmény a kitartó városi lobbitevékenységnek köszönhető.
Az ünnepség keretében került átadásra a város Innovációs Díja, melyet az idén Zalaegerszeg közgyűlése a Zalavíz Zrt.-nek és a Göcsej Nyomda Kft.-nek ítélt oda. Horváth László szobrászművész alkotását dr. Burján Richárd elnök-vezérigazgató és Győrffy Zoltán, a nyomda tulajdonosa vette át Gyutai Csabától.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen