Archivum
Jó szezont várnak
Keszthelyen immár évek óta a szezonnyitás napja május elseje. A majálisozókat idén is kirakodóvásár és különböző programok várták a Balaton-parton, ahol a zászlófelvonás után ünnepi hagyományok szerint „életre keltették a Balatont”. A keszthelyi himnusz eléneklése előtt a szezonnyitó beszédek hangzottak el.
Reményekkel teli balatoni évadnyitó
Ünnepi beszédében Ruzsics Ferenc polgármester elöljáróban személyes emlékein keresztül a szocializmusban gyökerező kötelező május elsejék, a munkásosztály nemzetközi ünnepének „retró” hangulatát igyekezett viszszaadni, majd az e naphoz kötődő jubileumi dátumokat – köztük uniós csatlakozásunkat – idézte a népes hallgatóság figyelmébe.

Mint mondta, történelmünk és népi hagyományaink bővelkednek emlékezetes eseményekben. Aktuálpolitikai vizekre evezve utalt rá, hogy a közelmúltban egy elsöprő kormányváltási akarat megnyilvánulásának voltunk szem és fültanúi.
Egy jól átgondolt nemzeti érdekeket, értékeket szem előtt tartó stratégiát sürgetett, mert jelenleg az idegenforgalmi adóbevételek csökkenése, az állami támogatások részbeni megvonása, az üdülési csekk megadóztatása nehezíti Keszthely és a hozzá hasonló, turisztikából élő települések helyzetét. A Balaton fővárosa a megszorítások ellenére is fejlesztéseket tervez.
A belvárosi rehabilitáció után, a balatoni alközpont megújításával, a város három legfontosabb turisztikai látványossága – a Festetics uradalom, a Fő tér, és a Balaton-part – szerves egészszé válik. A város vezetőjének hite szerint közös összefogással, melynek Siófok és Balatonfüred vezetése is tanúbizonyságát adta, elérhető a Balaton reneszánsza. A nehézségek ellenére fontos, hogy vonzó környezetet tudjon teremteni a település a leendő befektetések számára, és a vállalkozók is kedvező jövőképet lássanak.
Ezért évről-évre emelik a strandok szolgáltatásainak színvonalát és kulturális, szórakoztató rendezvényekkel is előrukkolnak. A turizmus fellendítésének szolgálatába állítják a „Keszthely Open” nevet viselő rendezvénysorozatot is, mely a Balaton Szálló előtt több, mint negyven napon át várja majd színes program-kavalkáddal a kikapcsolódásra vágyókat.
A keszthelyi térség fideszes országgyűlési képviselője, Man-ninger Jenő emlékeztetett rá: május elseje az uniós csatlakozásunk évfordulója is. A Balaton régió központjában szerinte még nem láthatók egészében a csatlakozás eredményei, de a következő időszakban uniós pénzekből megindulhatnak végre a balatoni fejlesztések. A bel- és külföldiek utazási kedvének erősödésében bízva ő is optimista bizakodással tekintett a szezon elé.
A régi tradíciót követve, a Csobánc sétahajó fedélzetéről megkoszorúzták a „Magyar Tengert”.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren