Archivum
Kilenc új buszöböl
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán tavaly Zalaegerszeg 75,4 millió forintos támogatást nyert kilenc új autóbuszöböl kialakítására. A munkálatok befejezésének határidejét ugyan időközben módosítani kellett, május 17-én a Mártírok úti megállót is készre jelentették. A program zárórendezvényére a végleges forgalomba helyezést követően a napokban került sor.
A fejlesztés célja a biztonságos közlekedés
A fejlesztés célja a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése, egyrészt a tömegközlekedést igénybe vevő gyalogosok, másrészt a közúton közlekedők részére – olvasható a pályázati kiírásban.
„A nemzetközi tendenciákat figyelembe véve – a válság ellenére is – növekvő gépkocsiforgalomra lehet számítani a jövőben, ugyanakkor biztosítani kell a tömegközlekedés feltételeit” – mondta a zárórendezvényen dr. Gyimesi Endre polgármester.
„Az unió felismerte: az egyéni közlekedés helyett minél inkább a közösségi közlekedést kell előnyben részesíteni – tette hozzá Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója –, ez nyújthat ugyanis megoldást az egyre inkább erősödő forgalomra.”
Ennek pedig egyik fontos eleme a tömegközlekedés infrastrukturális feltételeinek javítása, többek között a buszöblök szabvány szerinti kialakítása. A zalai vállalkozók által korszerűsített buszmegállók érintett útszakaszainak hossza 57 és 150 méter között váltakozik.
A kiépített buszmegállók szabványos paraméterekkel készültek, 15 méteres lelépőszigetekkel. Valamennyi buszöbölnél térkőburkolatot használtak az építők, a gyalogosfellépő szigetek, járdaszakaszok kialakítására az akadálymentes közlekedésre vonatkozó előírásoknak eleget téve került sor.

A közbeszerzési eljárás során jelentős költségmegtakarítást sikerült elérni, a létesítmények az előirányzott 83,8 millió forint helyett 68,6 millió forint elszámolható összköltséggel épültek meg. Így a tervezett 75,4 millió helyett 61,7 millió forint támogatásra tarthat igényt az önkormányzat – 6,9 millió forint önrész biztosítása mellett.
Nyolc autóbuszöböl kivitelezési munkái – Becsali úton, Botfa utcában, Alsóerdőn, déli ipari parknál – még tavaly ősszel elkészültek, a Mártírok útján, a Földhivatal előtti helyszínen azonban kábeláthelyezés miatt a munkálatok befejezésének határidejét idén május 31-re módosították. A sikeres műszaki átadás-átvétel végül május 17-én megtörtént, ezt követte a buszöblök végleges forgalomba helyezése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen