Archivum
Koncertek, cseh sörök
A XVII. Egerszeg Fesztiválra készül a város. Az idei nagyszabású rendezvénysorozatra május 9–15-ig kerül sor. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők valamint Gyutai Csaba polgármester. A találkozón részt vett Lukács Ladislav, a Cseh Köztársaság Nagykövetségének politikai főtitkára is, hiszen az idei fesztivál díszvendége Csehország lesz.
Május 9-től egy hét fesztivál
A polgármester kiemelte: az előző években is színvonalas programokkal szórakoztatták a közönséget, ám leginkább csak a helyiek, vagy a környéken élők érkeztek Zalaegerszegre. Sokszor felmerült emiatt, hogy hiányzik a szervezésből a külső marketing. Idén változik a helyzet, hiszen az M7-es autópálya mentén már most plakátok hirdetik a májusi rendezvényt, ezenkívül hamarosan indul egy országos médiakampány is.
Az Egerszeg Fesztivál hivatalos ünnepnapja május 13-a, vagyis a város napja lesz. A hagyományokhoz híven ünnepi közgyűlésen emlékeznek majd meg a képviselők Zalaegerszeg első polgármesteréről, Kovács Károlyról. E napon kerül átadásra továbbá a díszpolgári cím, és a Pro Urbe-díj is. Gyutai Csaba szerint az egy hét alatt se szeri, se száma nem lesz az izgalmas programoknak. Már csak jó idő kell hozzá!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés