Archivum
Mozgásban korlátozott, lelkesedésben határtalan
A zalaegerszegi Dísz téren Lépj közelebb! mottóval pénteken egész napos rendezvényre invitálta az érdeklődőket a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének Ifjúsági csoportja.

- Az egyesület 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy a térségben élő mozgáskorlátozott fiatalokat kimozdítsuk otthoni környezetükből, hogy merjék felvállalni életüket - meséli Sziva Beáta ifjúsági koordinátor és sorstársi tanácsadó. - Már idén is több programon vagyunk túl, többször voltunk színházban, és különféle kirándulásokon is részt vettünk, jártunk Győrben, Debrecenben, Dunaharasztiban. A Lépj közelebb! egy figyelemfelhívó alkalom, egy egész napos program, melyen közelebb kerülhetnek az emberek hozzánk, megismerhetik az életmódunkat, világlátásunkat. Működésünknek csupán az anyagiak szabnak határt, mert lelkesedésben nincs hiány.
Nagy érdeklődést váltott ki a kirakodóvásár, melyet mozgássérültek munkáiból rendeztek. Kézműves tárgyak, szőnyegek, ékszerek, gobelinek között válogathattak az érdeklődők.

Cseh Ibolya gobelineket kínált, színes képeivel most debütált, hiszen mint mondja, ez az első alkalom, hogy kiállítja munkáit.
- A csípőműtétem után muszáj volt valamivel lekötnöm magam, így esett a választás a gobelinkészítésre, amit nagyon szeretek csinálni.
Címkék: Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete, lépj közelebb, Sziva Beáta, sorstársi tanácsadó, ifjúsági koordinátor, kerekes székes
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés