Archivum
Nyugdíjban
A keszthelyi Balaton Színház és Kongresszusi Központ Simándy termében tartott ünnepi állománygyűlésen köszöntek el a Keszthelyi Rendőrkapitányság nyugállományba vonuló vezetőjétől. Az ünnepi állománygyűlésen kihirdettek egy rangos rendőri elismerést is. A Magyar Köztársaság igazságügyi és rendészeti minisztere kiemelkedő tevékenysége elismeréséül előléptette 2010. május 1-jei hatállyal rendőr ezredessé dr. Bertalan János alezredest.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok köszöntötte elsőként a nyugállományba vonuló dr. Bertalan Jánost, majd diavetítéssel egybekötött előadásában méltatta Magyarország egyik legrégebben, 1993. május 1-je óta hivatalban lévő rendőrkapitányának tevékenységét, felvillantva életútjának legfontosabb állomásait: a harminchét munkával eltöltött évet, a több mint harmincegy év rendőri szolgálatot, melyből közel negyed századon keresztül Keszthely és az észak-zalai térség közbiztonságáért (ebből több mint tizenhét évet kapitányságvezetőként) tevékenykedett.
Beszéde végén rámutatott, hogy megbízható, nyugodt, sok mindent zokszó nélkül tudomásul vevő és eltűrő családi háttér nélkül, a rendőri munkát hosszú távon nem lehet eredményesen és sikeresen csinálni, ezért egy-egy csokor virággal köszönte meg feleségének és két lányának mindazt, amit a családi háttér biztosításával a rendőrségért tettek.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ünnepségen egyúttal 2010. május elsejei hatállyal megbízta a kapitányságvezetői feladatok ellátásával Tamási Zsolt rendőr alezredest, a Keszthelyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren