Archivum
Régi mesterek öröksége
A közelmúltban került megrendezésre a zalaegerszegi skanzenben a VIII. Zalaegerszegi Országos Fazekas Keramikus Találkozó és Fesztivál. A programsorozat szervezésében idén a Göcseji Falumúzeumon és a Zala Megyei Népművészeti Egyesületen kívül a Zala Megyei Közművelődési Intézet is részt vett.
Fesztivál a Göcseji Falumúzeumban
Ennek köszönhetően a nyitónapon a megyei népművészeti fesztivál keretében gyermek néptánc-népzene szakági bemutatót láthatott a közönség. A fazekas találkozó másik érdekessége a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) öko-játszóháza volt. A gyerekek játékos feladatokon keresztül sajátíthatták el a szelektív hulladékgyűjtés és a környezettudatos vásárlás alapjait.
A fesztivál hivatalos megnyitóján Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és Gyutai Csaba polgármester köszöntötte a látogatókat. A polgármester úgy látja: Zalában és Vas megyében komoly hagyományai vannak a fazekasságnak, és örömteli, hogy sokan éltetik tovább a régi mesterek örökségét. Ezért is kerülhet évről évre megrendezésre ez az összmagyar találkozó.
A háromnapos eseményen az előző évekhez hasonlóan messzeföldről érkezett fazekas mesterek kínálták portékáikat, a jó hangulatról pedig a táncosok, népzenészek gondoskodtak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n