Archivum
Sikeres pályázatok
Sikeres pályázatokról számolt be Manninger Jenő, a megyei közgyűlés és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke Gyutai Csabával, Zalaegerszeg alpolgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján. Mint elhangzott, mintegy 373 millió forint támogatás érkezik Zalaegerszegre az operatív programból faipari, közlekedési és óvodai fejlesztésekre.
Zalaegerszeg fejlesztését szolgálják
Létrejön egy 1213 négyzetméter alapterületű faipari inkubátorház a pózvai városrészben. A beruházás eredményeképpen létrejövő épületben 5 műhely, 5 iroda és egy közel 500 négyzetméteres raktár lesz, a hozzájuk tartozó parkolási lehetőségekkel, szociális blokkokkal. Az inkubátorházba faipari vállalkozó, szolgáltató cégeket várnak Zalaegerszegről és a térségből. A projekt támogatási összege mintegy 124 millió forint.
Sor kerül a zalaegerszegi Hoch János út és Bíbor utca közlekedési csomópontjának átépítésére is, melynek célja a jelenleg korlátozott ki- és bekanyarodási lehetőség bővítése, biztonságosabbá tétele. A meglévő, eltolt kereszteződések megszüntetésével és a csatlakozó ágak egymással szembe építésével alakulhat ki az új csomópont.
Ezen kívül gyalogátkelőhely is létesül a Hoch János úton és a Bíbor utcában. A Hoch János út építéssel érintett szakasza 225 méteres, az út északi oldalát kiszélesítik és a buszöblöt is máshová helyezik. A 172 millió forintos projekt támogatási összege 129 millió, a beruházást a Forest Hungary bonyolítja le.
Az operatív programból 60-60 millió forint támogatást kap fejlesztésre és korszerűsítésre a zalaegerszegi Kis utcai tagóvoda és a kertvárosi Csillagközi székhelyóvoda. Ez utóbbi intézmény műszaki megújításában helyet kap az akadálymentesítés is. A fejlesztések hosszú távra biztosítják az óvodák működőképességét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Brád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren