Archivum
Táncoló kutyák
A dog dancing alig tízéves múlttal bíró sport. Lényege, a gazda és a kutya szinkronmozgása zenére, alapja az eb nagy fokú engedelmessége. Többek között ezt a koreográfiát is tanulták, gyakorolták június végén a Gébárti-tó partján rendezett kutyás tábor lakói. Szám szerint 110 gazdi és kutyus.
Iskola a négylábúaknak
A Népszigeti Kutyaiskola kezdeményezésére már több éves hagyománya van a tábornak, de az idén volt az első alkalom, amikor nem a Tisza-part, hanem a zalai megyeszékhely adott mindennek otthont.
A résztvevők elégedettek voltak az új körülményekkel, a kellően tágas kempinggel és a megfelelő mélyülésű tóval. Igazi strandidőre esett a közös nyaralás, így a kutyák is sokat pancsoltak a számukra elkülönített, az emberi strandtól távol eső helyen. Még úszóversenyt is rendeztek számukra. A délelőtti engedelmességi munka után délután az ügyességi feladatoké, az akadálypályáké volt a főszerep, este pedig jöhetett a tánc.
– Bár lehet, hogy cirkuszi mutatványnak tűnik, de egyáltalán nem az. Olyan képzési módszeren alapszik, amit nagyon élveznek a kutyák – jegyezte meg Gróf Krisztián, a helyi kutyaiskola oktatója. Az internet segítségével betekinthetünk a magyar és nemzetközi versenyek produkcióiba, és egészen elképedhetünk a látottakon. A legrangosabb versenyt e kategóriában Angliában rendezik, de innét sem hiányzik a magyar virtus. A freestyle kategória nemzetközileg nagy rangot kivívott versenyzője, hazánk fia, Szkukalek Attila.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen