Archivum
Tervekről egyeztetnek
Egyhangú többséggel a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács elnökét, Manninger Jenőt választották meg a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács új elnökévé – jelentette be a július 8-i RFT-ülés utáni sajtótájékoztatón dr. Ipkovich György társelnök.
Új elnök a regionális fejlesztési tanács élén
Manninger Jenő hangsúlyozta: a jövőben is ragaszkodnak ahhoz az eddigi gyakorlathoz, miszerint a három megye – Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron – felváltva vezetik majd a fejlesztési tanács munkáját.
Hozzátette: a következő ülésen már a kormányzati delegáltakkal közösen döntenek majd a konkrét beruházások támogatásáról.
Ezzel kapcsolatban elmondta azt is: az utóbbi hetekben viszonylag rövid idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy delegálják a kormányzat által ajánlott képviselőket, ennek ellenére a folyamatban lévő beruházások zökkenőmentesen folytak. Ugyancsak az elkövetkezendő hetek, hónapok egyik fontos feladata lesz, hogy a fejlesztési minisztérium vezetése a nemzeti fejlesztési tanácsokkal egyeztet az aktualitásokról, jövőbeni tervekről.
Az új elnök kijelentette továbbá, hogy az uniós feladatokban érdekelt kormányzati szervekkel együtt áttekintik a Nyugat-dunántúli Operatív Programot, és ezt követően lehet csak konkrét további tennivalókról beszélni.
A nyugat-dunántúli régióban a hazai forrásokból a 2007 és 2010 közötti időszakra összesen 6,58 milliárd forintnyi összeg áll rendelkezésre a megítélt decentralizált támogatásokból. Ebből a keretből például 2,7 milliárd forint fordítható a helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatására.
Emellett kiemelten, 28 milliárd forinttal támogatják a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását a régióban. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz összesen mintegy 61 pályázat érkezett 6 különböző kiírásra, melyből 46 teljesítette sikeresen a szakmai kritériumot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen