Archivum
Ügyfélbarát kormányablakok
„Nem vagyok sem főispán, sem prefektus: kormánymegbízott vagyok” – fogalmazott Rigó Csaba, a Zala Megyei Kormányhivatal vezetője azon a sajtótájékoztatón, ahol az új szervezet funkcióját, felépítését és irányítását mutatta be. Reagálva egyúttal az elmúlt hetekben keringő ironikus megjegyzésekre.
Nem főispán, nem prefektus
A „jó állam” kialakításának folyamata zajlik, ennek érdekében hozta létre a kormány – a megyei közigazgatási hivatalok bázisán – 2011. január elsejétől 19 megyében és a fővárosban a kormányhivatalokat. Zalában a megyeszékhelyen, a megyeháza épületében kapott helyet az új hivatal.
Rigó Csaba a célokat ismertetve elmondta: az elmúlt években a „rossz állam” attitűd uralta a hazai közigazgatást. Vagyis átláthatatlan szabályozás, túlburjánzott intézményhálózat, túlzott bürokrácia és korrupció jellemezte a rendszert.
Ezen kívánnak változtatni kormányhivatalok a közigazgatás megyei szerveinek integrációjával, valamint a kormányablakok kiépítésével. Ez utóbbiak az új év első munkanapján nyíltak meg országszerte.
A zalai kormányhivatalba 12 közigazgatási szervezet integrálódott. A beolvadást követően a volt közigazgatási hivatal és az integrálódott szervezetek egy költségvetés keretében működnek. Az eddigi különböző hatáskörök és feladatok egy intézménybe tagozódva így átláthatóbbá válnak.
A vezetés háromszintű: a hivatalt irányító kormánymegbízotton kívül egy főigazgató (dr. Sifter Rózsa megbízott főigazgató) és egy igazgató végzi a munkát. Alájuk tartoznak majd az egyes szakigazgatási szervek vezetői; az integrálódás azonban nem jelenti a szervek önállósulásának csorbulását.
A kormánymegbízott tájékoztatása szerint a végső cél az, hogy 2013-ra járási szinten is kialakuljon a rendszer. „A közigazgatást át kell alakítani a közjó érdekében. Átlátható, bürokráciamentes, precíz, barátságos közigazgatásra van szükség. Nincs más alternatíva, nincs visszaút!” – fogalmazott.
Mindennek szellemében január 3-án reggel 8 órától országszerte 29 kormányablak kezdte meg működését. Zalában egyelőre Zalaegerszegen (Kossuth u. 9–11., Egészségbiztosítási Pénztár épülete) és Nagykanizsán (Fő u. 24., munkaügyi kirendeltség épülete) működik kormányablak. A következő években azonban további ügyfélszolgálati irodák nyílnak majd. Egyelőre az egyes szakigazgatási szerveknél is megmarad az ügyintézés.
A zalaegerszegi és nagykanizsai – hivatalos nevén – integrált kormányzati ügyfélszolgálatot hétfő délelőtt avatták fel ünnepélyes keretek között.
Rigó Csaba szerint a cél ezek működésénél is egyértelmű: ügyfélbarát, gyors, precíz, barátságos szolgáltatást kell nyújtaniuk az állampolgároknak. Ügyfél nem kerülhet elutasításra! A siker érdekében folyamatosan mérik majd az elégedettséget. A tájékozódást prospektusok segítik. A kormányablakok hosszú nyitva tartással, 8–20 óráig várják az állampolgárokat.
A zalaegerszegi kormányablakot Rigó Csaba kormánymegbízott és dr. Sifter Rózsa megbízott főigazgató köszöntője után Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere avatta fel. Az ünnepség végén az iroda munkatársai eskütételt követően vehették át megbízatásukat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Holland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánTitkos csalók: Célkeresztben a fiatalokSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n