Archivum
Üzenet kézbesítve
Az üzenet kézbesítve – ezt a szöveget hallja az idős rászoruló, miután megnyomta a jelzőrendszeres segélyhívó készülék gombját. Ezt követően visszahívást is kérhet a diszpécsertől, de ha nem teszi, akkor is kiérkezik hozzá rövid időn belül a biztonsági szolgálat munkatársa a szociális gondozónővel. A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás pályázati beruházása által beszerzett segélyhívó készülékeket sajtótájékoztatón mutatták be a közelmúltban.
A Támasz: Kistérségi Intézmény az észak-zalai és őrségi szociális hálóban – elnevezésű projektben a zalaegerszegi Za-Véd Vagyonvédelmi Kft., mint üzemeltető vesz részt. A GSM/GPRS technológiára épülő, kisebb térerő mellett is kommunikálni képes, vezetékes telefont nem igénylő készülék működését Molnár Zsolt ügyvezető igazgató ismertette.
A zalaegerszegi többcélú társulás 850 darab jelzőkészülék beszerzésére nyert támogatást. Mivel a jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz ettől az évtől nem jár normatíva, hanem pályázni kell, így jelenleg csak 41 készüléket tudnak működtetni. De mind a 850-re igény lenne, ezért újra pályáznak. Addig is havi négyezer forintos díj mellett igénybe vehető a készülék, melyet a hozzátartozó is felhívhat, így tartva a kapcsolatot családtagjával – mondta Szintén László, a társulás munkaszervezetének megbízott vezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen