Archivum
Új kutatásokról értekeztek
Várostörténeti konferenciával emlékezett meg a Zala Megyei Levéltár Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 125. évfordulójáról.
Várostörténeti konferencia a levéltárban
Az „Újabb fejezetek Zalaegerszeg történetéből” című tudományos szakmai napon 12 előadás hangzott el. A város dísztermében megrendezett tanácskozáson Molnár András levéltár-igazgató elmondta: öt évvel ezelőtt, a város 120. évfordulóján volt egy hasonló konferencia, melynek anyaga azóta könyv formájában is megjelent (Végvárból megyeszékhely – Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből).
2007-ben pedig elindult egy négyéves program – dr. Gyimesi Endre polgármester kezdeményezésére, az önkormányzat és a Millecentenáriumi Közalapítvány támogatásával – melynek célja, hogy az újabb tanulmányokat egy átfogó várostörténeti monográfiába rendezze.

A mostani konferencia tulajdonképpen az eddig elkészült kutatások anyagát tárta a hallgatók elé.
Az igazgató kiemelte, hogy az elmúlt évek munkájának eredményeképpen négy könyv már napvilágot látott, néhány pedig még megjelenésre vár. Ilyen például Végh Ferenc munkája, mely az Egerszegi végvár történetét foglalja össze. A kötet a júniusi könyvhétre jelenik meg.
Dr. Gyimesi Endre a konferenciát megnyitva reményét fejezte ki, hogy a 2007–2010 között zajló kutatások újabb fehér foltokat tüntetnek el a város történetéből. Az elnöklő Kiss Gábor (Millecentenáriumi Közalapítvány elnöke) a tudományos ülés résztvevőit köszöntve felelevenítette az 1993-as, első város napi programsorozat néhány fontos eseményét.
A szakmai napon előadások hangzottak el a város történetéről a 16. századtól kezdve egészen az ’50-es évekig.Dr. Bilkei Irén főlevéltáros (ZML) az Egerszeg környéki falvak történetéről illetve birtokosaikról szólt, Csomor Erzsébet levéltáros (ZML) pedig a 18–19. századi zalaegerszegi végrendeleteket vette górcső alá. A Szombathelyi Püspöki Levéltár levéltárvezetője, Cselenkó Borbála a zalaegerszegi és a szombathelyi püspökség kapcsolatát vizsgálta egészen 1848-ig.
Kapiller Imre levéltáros (ZML) egy zalaegerszegi postamester és családja életének egy nehézségektől egyáltalán nem mentes szakaszát elevenítette fel „Csődbement egerszegi postamesterek” című előadásában. Molnár András igazgató (ZML) a nevezetes zalaegerszegi Koppány família három nemzedékéről tartott előadást. Foki Ibolya főlevéltáros (ZML) pedig Simonffy Borbála kegyes és küzdelmes életéről számolt be.
Megyeri Anna muzeológus (Göcseji Múzeum) nemrég megjelent kötetéből merített, és Morandini Tamás építész munkásságát elevenítette fel. Szakács László nyugalmazott főerdész egy hosszú periódus (1896–1958) zalaegerszegi mag- és csemetenevelését vizsgálta. Béres Katalin főmuzeológus (GM) a város mozitörténetét elevenítette fel a tízes évektől egészen a 1945-ig. Makóné Buzás Eleonóra balatonboglári tanár a zalaegerszegi internálótábor történetéről beszélt.
Paksy Zoltán főlevéltáros (ZML) a két világháború közötti helyi képviselő-testület összetételéről értekezett. Káli Csaba igazgatóhelyettes (ZML) pedig a Pontház építéstörténetéről és első lakóiról tartott előadást.
A tudományos konferencián elhangzott előadások bővített változatban ősszel kötet formájában is megjelennek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren