Archivum
A haza bölcsére emlékeztek
„Magyarország minden institutióit az önkormányzat eszméje lengi át, a közigazgatás támogatására ez egyesíti a legjobb erőket” – vélte Deák Ferenc, akire október 17-én születésének 207. évfordulóján a zalaegerszegi Deák téren emlékeztek.

A Deák–Széchenyi Szakközépiskola, a Zrínyi-gimnázium és a Deák Ferenc Megyei Könyvtár szervezésében megrendezett ünnepi eseményen Kiss Gábor könyvtárigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd felcsendült Selmeczi György: Millenniumi ódája. A Káldi János: Mindannyiunk emlékkönyvébe című vers elhangzása után Deák „Az 1866. február 8-i válaszfölirati javaslatát” olvasta fel Balogh Tibor. Deák Ferenc, a haza bölcse megmaradt eredeti magyar politikusnak, szót tudott érteni mindenkivel, tevékenysége példaértékű volt. Sikere mögött egy egész ország bizalma állt.
A megemlékezés végén a jelenlévők a szobor talapzatánál elhelyezték a megemlékezés virágait.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen