Dis­kur­zus ná­das mű­ve­i­ről

A té­ma azért is iz­gal­mas, mert a za­la­eger­sze­gi kon­fe­ren­ci­á­kon ál­ta­lá­ban rit­kán be­szél­nek iro­da­lom­ról, plá­ne nap­ja­ink­ban is al­ko­tó írók mun­ká­i­ról. A kö­ze­li Gombossze­gen élő Ná­das Pé­ter mű­ve­i­ről pe­dig mél­tat­la­nul ke­vés szó esik.

Gyenes Im­re elő­adá­sa ele­jén azt a kér­dést ve­tet­te fel, hogy mi­től függ egyál­ta­lán az, hogy egy nép iro­dal­ma fel­hív­ja ma­gá­ra a fi­gyel­met kül­föld­ön?  A vá­lasz nem egy­sze­rű, azért sem, mert a „kül­föld” szó a rend­szer­vál­to­zás után Kö­zépke­let-Eu­ró­pá­ban egyet je­lent a nyu­ga­ti or­szá­gok­kal. A könyv­tá­ros ta­nul­má­nyá­ban azért is egész Eu­ró­pát vizs­gál­ta – s nem csak a szom­szé­dos or­szá­go­kat –, mert a volt szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok 1990 óta Nyu­gat­ra fi­gyel­nek, nem egy­más­ra.

Gyenes Im­re a ku­ta­tás so­rán egy-egy ki­vá­lasz­tott nyelv­te­rü­le­ten fi­gyel­te Ná­das is­mert­sé­gét és ha­tás­fo­kát. Ezenkí­vül egy konk­rét mű, az „Em­lék­irat­ok köny­ve” fo­gad­ta­tá­sát vet­te gór­cső alá. A ku­ta­tó ezenkí­vül gyűj­töt­te a kül­föl­di re­cen­zi­ó­kat, Ná­das­ról szó­ló cik­ke­ket, té­vés, rá­di­ós hír­adá­so­kat, az iro­dal­mi fesz­ti­vá­lok anya­ga­it, a PEN Klub ren­dez­vé­nye­i­ről szó­ló in­for­má­ci­ó­kat, s a na­gyobb nem­zet­kö­zi könyv­vás­árok (frank­fur­ti) do­ku­men­tu­ma­it. El­mond­ha­tó, hogy az író­nak 2007-ig kül­föld­ön 120 köny­ve je­lent meg, hu­szon­öt nyel­ven.

Tíz nyelv­te­rü­le­ten vizs­gál­ta Ná­das Pé­ter mű­vé­nek fo­gad­ta­tá­sát, s azt ta­lál­ta, hogy min­den­hol más a be­fo­ga­dás mér­té­ke. A be­fo­ga­dás­hoz el­ső­sor­ban az kell, hogy ki­ad­ják a köny­vet az adott nem­zet, vagy nyelv­te­rü­let nyel­vén. Ezt kö­ve­tik a szak­mai vé­le­mé­nyek, re­cen­zi­ók, kri­ti­kák, majd ma­ga a dis­kur­zus; hogy be­szél­nek-e egyál­ta­lán az adott mű­ről. Ná­das Pé­ter pél­dá­ul Ame­ri­ká­ban ez utób­bit hi­á­nyol­ta, mert bár az Em­lék­ira­t­ok köny­ve kö­zel 10 ezer pél­dány­ban kelt el (ami az USA-ban jó­nak szá­mít), a dis­kur­zus hő­fo­ka ala­csony volt.

A né­me­tek ez­zel szem­ben nyi­tot­tab­bak és be­fo­ga­dób­bak a ke­let-eu­ró­pai írók­kal kap­csolat­ban. Az an­go­lok és a fran­ci­ák passzí­vab­bak, an­nak el­le­né­re, hogy az utób­bi or­szág­ban a tár­gyalt mű, meg­je­le­né­se­kor az Év köny­ve lett, ké­sőbb pe­dig fo­tó­ki­ál­lí­tá­sa is volt Ná­das­nak. Az oszt­rá­kok­nál is más a be­fo­ga­dás, mint Né­me­tor­szág­ban, hi­á­ba egy nyelv­te­rü­let. Auszt­ri­á­ban pél­dá­ul még nem je­lent meg Ná­das-mű, bár dí­jat ka­pott. A né­me­tek­nél, csak az Em­lék­irat­ok köny­vé­nek hat ki­adá­sa volt már.

Gyenes Im­re úgy lát­ja, hogy Hol­lan­dia egy ér­de­kes szín­folt a ku­ta­tás­ban, mert ugyan a meg­je­lent köny­vek mennyi­sé­ge cse­kély, de a be­fo­ga­dás hő­fo­ka an­nál na­gyobb. Volt egész órás rá­dió­mű­sor Ná­das­ról, há­rom nagy elem­zés és kri­ti­ka is fog­lal­ko­zott a vizs­gált könyv­vel. Rá­adá­sul a hol­land ki­adás­hoz ké­szült egy „kí­sé­rő­fü­zet” is. A hol­land–ma­gyar kul­tu­rá­lis he­tek­nek Ná­das is dísz­ven­dé­ge volt.

A könyv­tá­ros sze­rint a té­ma kap­csán az is fon­tos, hogy Ná­das Pé­ter köny­vei fo­lya­ma­to­san kap­ha­tók-e vagy csak „kam­pány­sze­rűen”, il­let­ve, hogy mi­lyen bo­rí­tó­val lát­ják el őket. A nyu­ga­ti ta­pasz­ta­la­tok azt bi­zo­nyít­ják, hogy azok az időt­ál­ló mű­vek, me­lyek fo­lya­ma­to­san hoz­zá­fér­he­tők, s pu­ha kö­té­sű vál­to­zat is ké­szül be­lő­lük; mert ek­kor si­ke­rül zseb­könyv­vé vál­ni­uk.