Archivum
Droghalál 21 évesen
„Aki egyszer kipróbálta a heroint , az nem való erre a világra. Nem elég neki. Annak nem elég a születésnap, karácsony, csak földöntúli mámort akar” – mondja a 21 évesen heroin-túladagolásban elhunyt fia életét intő példának szánva Gáspár Károly. 12 évvel ezelőtt következett be a tragédia, mely után az apa úgy döntött, talán vezeklésképpen is („milyen apa vagyok én, hogy nem tudtam megvédeni a fiamat”), hogy járja az országot, és mindenhol felhívja a figyelmet arra, hogy a kábítószer a fiatalokra leselkedő legnagyobb veszély.
Rabul ejtette a heroin
A helyzet komolyságát fia életéről és haláláról készített dokumentum- és művészfilmmel (www.kareszvegakarata.hu) támasztja alá. Közel 10 ezer ifjú és gyermek látta az elmúlt 11 évben ezeket a felvételeket, és döbbent rá, „hogyan vált a vidám fickó egy szörnyeteg kultuszává”. Gáspár Károly az ifjúsági védőnők meghívására Zalaegerszegen, a Csány-szakközépiskolában mutatta be a kendőzetlen képsorokat, és beszélt a közel száz középiskolás diáknak.
– Karesz tiszta pillanataiban többször mondta, hogy úgy szeretne segíteni a többieknek, akiket szintén rabul ejtett a heroin, és nem tudnak szabadulni tőle. Ezt én a végakaratának tekintem, és ezért vállaltam ezt a missziót – mondja az apa, aki fia halála után egy évvel készítette el a filmet, és azóta ennek bemutatásáról szól az élete. Megjárt már általános iskolától a börtönig nagyon sok helyszínt, akár heti 12 előadást is vállalva.

A film legmegdöbbentőbb része, amikor otthon próbálja a család a magából kifordult fiút leszoktatni. Akkori állapotát azért vették videóra, hogy Karesz számára elrettentő módon tudják megmutatni, hová jutott. Szomorúan konstatálták, hogy mindez nem volt elég. A film végén azok a rendőrségi felvételek is láthatók, melyek a nem tiszta szertől szinte szétrobbant testű fiatalt ábrázolják (halálakor vénájában maradt fecskendővel).
– Én mindig a legjobbat akartam neki. Ő akart lenni a király, csak nem értettem miért... Mi vezethette kábszerre? – maradnak talán örökre megválaszolatlanok a kérdések. Majd így szólt hallgatóihoz: – Önök előtt még ott a nagybetűs élet. Vegyék észre a veszélyeket, és hogy azok hány oldalról leselkednek. Karesz 6 hónapig tiszta volt, mikor beadta a végzetes adagot.
Ami ennyi hónap kihagyás után túl erős volt, és nem tiszta heroin, hanem púderrel kevert, hogy a dílernek még nagyobb legyen a haszna. Nagyon sokunknak kell összefogni: toxikológus, rendőrség, civil segítők, hogy felhívjuk a figyelmet, a legelső marihuánás cigaretta is már a halál előszobája.
Én méltósággal és szeretettel küzdök a kábítószerek ellen. Emocionálisan, az érzelmekre hatva, a lélekhez szólva – mondja a közben teológiai főiskolát is végzett apa. – Mert ma az Isten-ellenes világnál is rosszabb van, a farkasvilág. Ahol három jelszó van, én, enyém, nekem. De hiszem, hogy a világ megmenthető, amíg van ilyen stáb, mint amely ezt a filmet ellenszolgáltatás nélkül készítette.
A film végén az apa egy börtönben tartott előadásról tart kifelé. A többségében egykor szintén szerhasználó rabok sok sikert és kitartást kívánnak harcához. Azonban valószínűleg ő már nem tud szabadulni érzelmi és lelkiismereti rabságából.
A városi önkormányzat által támogatott előadáson a város minden középiskolája képviseltette magát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen