Archivum
Drogstratégia
Zalaegerszeg önkormányzata a 2010. december 1-ig hatályban tartott kábítószer-ellenes stratégiáját az idei év végéig meghosszabítja.
Mint a december közepén megtartott városi közgyűlésen elhangzott, most lenne esedékes a stratégia megújítása, az anyag elkészítése a Zalaegerszegi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum részéről folyamatban van.Ugyanakkor 2011-től olyan strukturális változások várhatók az országos szakmai irányítás, majd ennek következtében a helyi szervezeti felépítésben és feladatvállalásban, amelyek ma előre nem láthatóak, viszont a stratégia tartalmát és feladatait tovább kell vinni.
Az egész helyi kábítószer-ellenes stratégiát úgy érdemes átdolgozni, ha már az aktualizálás, a jövőre vonatkozó elképzelések szerepelnek benne. Az önkormányzat, mint a KEF tagja, évek óta sikeresen nyújt be pályázatokat, és az elnyert támogatások, valamint az önrész és saját források mozgósításával finanszíroz kábítószerügyi prevenciós programokat, szolgáltatásokat, kiadványokat. A pályázatok benyújtásának egyik alapfeltétele, hogy az adott település érvényes és hatályban lévő drogstratégiával rendelkezzen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Holland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánTitkos csalók: Célkeresztben a fiatalokSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n