Archivum
Helyi értékrenddel a falvakért
Helyi termények és kézműves termékek széles választékával telt meg a magtár és az előtte lévő téren ugyancsak vásározók kínálták portékájukat szeptember 11-én Bezeréden. A csendes kisfalu a Pacsai Többcélú Kistérségi Társulás vásárának adott otthont az esős szombaton. Első alkalommal, ugyanis az előző hat Nagykapornakon volt, a társulás azonban elhatározta, hogy ezentúl mindig más településen rendezi meg a kistérségi vásárt.
Kistérségi vásár és kiállítás Bezeréden
Óriási megtiszteltetés, hogy elsőként lehetünk helyszíne a társulás kiemelt rendezvényének, mely lehetőséget nyújt nekünk arra is, hogy ékességeinket – a Szent Katalin templomot, a Szent Vendel kápolnát, a Bezerédi-hegyet, a Békási kastély romjait, a tájházat, vagy éppen ezt a magtárépületet – is bemutathassuk a tágabb közösségnek – ezekkel a szavakkal köszöntötte a megjelenteket Szabó Anikó Zsuzsanna, Bezeréd polgármestere.

A hetedik kistérségi vásárt Vigh László országgyűlési képviselő, a Pacsai Többcélú Kistérségi Társulás elnöke nyitotta meg. Beszédében a falvak újraélesztésének fontosságát emelte ki, amelyhez, ahogy fogalmazott, sokan a politikától várják a megoldást. A kormány nyitott minden javaslatra, de hogy a falvakban az emberek újra megtalálják számításaikat, a helyi közösségekkel együttműködve kell tenni.
Az új helyszín új ötleteket adott a rendezők számára is, és az embereket is megmozgatta. Az időjárás ellenére félezernél is többen látogattak el a programra. A mostani rendezvényünk célja a falu rangjának helyreállítása, a vidéki életmód népszerűsítése, falvaink értékeinek bemutatása, és az ízlésvilág formálása – nyilatkozta Horváthné Németh Zsuzsa közművelődési referens, akinek nagy szerepe volt a kiállítás megvalósításában.
A vásár megnyitása után könyvekkel, kifestőkkel, díjazták a „Településem pillanatképei” címmel meghirdetett rajz- és fotópályázat legjobbjait. A munkák a gyermekek falujuk iránt érzett szeretetéről árulkodtak. Mintegy hetven pályamunka érkezett be a rajzokból, melyből negyvenet a magtár emeleti termében tekinthettek meg az érdeklődők. A rajzokból 2011-es asztali naptár is készült, melyet a pacsai papírboltban lehet megvásárolni. A gyerekek munkái mellett zsűrizett festők műveiben is gyönyörködhettek a festészet szerelmesei.

Negyedik osztályos korától horgol, hímez és varr Kincses Tiborné, aki Szentpéterúrról hozta el gyönyörű csipkéit és más kézimunkáit a bezerédi vásárra. A tevékenység korábban hozzátartozott a vidéki életvitelhez, hiszen az emberek nem a boltokban vásároltak terítőket. Ezért úgy véli, a hagyományokat életben kell tartani, hogy a falusi életközösségek fennmaradjanak.
A Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatása is segítette a bezerédi kistérségi vásár és kiállítás megrendezését, melyben a települések – többek között Nemesrádó, Szentpéterúr, Dióskál, Zalaszentmihály, Nagykapornak, Nemesszentandrás, Pacsa, Felsőrajk és Pölöske – is kivették részüket – mondta el dr. Csikós Andrea Dóra, a kistérségi iroda vezetője. A falu szellemi, kulturális, kézműves értékei mellett – folytatta az irodavezető – a térség mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeire is törekedtünk ráirányítani a figyelmet. A mézre, a pékárura, a kiskertekben termelt zöldségekre, gyümölcsökre. A nézőtér központi motívuma szalmabálákon bemutatott helyi terményekből álló kompozíció volt.
A Faluban Gondolkodók Társasága délutáni konferenciájának a fagerendás magtár alsó szintje adott otthont, amelynek minden szeglete egy rusztikus otthon benyomását keltette. Köszöntőjében Fekete István elnök a helyi termékek előállítására és piacára hívta fel a figyelmet. Erdei Jázmin A kert működése a természet törvényei szerint című előadásából a biogazdálkodás fortélyait is megtudhattuk, így például azt is, hogy a paradicsom mellé jó karalábét ültetni, így nem lesz foltos a termés. Sokan allergén növényként ismerik a parlagfüvet, pedig levele, salátaként elkészítve kitűnő, nem utolsósorban őssejt-regeneráló hatású.

Bemutatkozott Rakovits István gitárművész Kertek zenéje című albumával, valamint Pálfalvi Dorottya, a szintén vindornyalaki meseíró, mesefesztiválok lelkes kiötlője, aki úgy véli, a (mese)olvasás sosem megy ki a divatból. A nagyszínpadon a Zalai Csipkeműhely ruháiból tartott divatbemutatót a helyi folklórcsoportok műsora követte. Fellépett többek között a pacsai népdalkör és citerazenekar, a Kála néptánccsoport, a zalaszentmihályi nóta- és népdalkör.
A szünetben a vásárdíjakat – Kiss Imréné, ifj. Németh Ferencné, Herceg Lászlóné által készített grillázstortákat – Fekete István zsűrielnök adta át a Renczés Savanyúságnak, a Pékmester 2 Kft.-nek és a Végvári pincészetnek. A rendezvényen bemutatták a térség tehetségeit, hagyományőrzőit felsorakoztató Közérdekű tankatalógust és a kulturális Kínáló füzetet, amely a térség művészcsoportjait szedi csokorba. A rendezvény a Patkó banda muzsikájára táncházzal és estebéddel zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen