Archivum
Keresztury szavalógála
Gálaműsor keretében zalaegerszegi középiskolások Keresztury Dezső verseiből szavaltak tetszésük szerint, a megyeszékhelyi születésű költő, pedagógus, tudósról elnevezett irodalmi kör hagyományos, kultúra napi rendezvényén, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
A város szinte valamennyi középiskoláját képviselte a résztvevő 19 fiatal, akik a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Leánykarának dalcsokra után mondták el választott versüket. A programon az irodalmi kör védnökei és tagjai vettek részt.
A szavalatokat Kiss Gábor, a házigazda intézmény igazgatója, az irodalmi kör egyik védnöke értékelte. Kiemelte, intellektuális kihívás Keresztury verseit előadni, különösen a fiatal korosztálynak, hiszen a költő érett emberként, érett férfiként, érett tudósként, 50 és 92 éves kora között írta költeményeit, melyek sűrített élettapasztalatot, mély gondolatokat és mély érzéseket jelenítenek meg.
Téma szerint hazaszeretetről, ezen belül a Dunántúlra fókuszáló szülőföld szeretetről szóló, valamint szerelmes és filozofikus versek adják az életművét. Ezzel kell szembenézni a diákoknak, amikor vállalják a hagyományos, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó szavaló gálán való részvételt, fogalmazott az igazgató. Majd a tanulók mellett köszönetet mondott a felkészítő pedagógusoknak is. A diákok ajándék könyvben részesültek.
A szavalók szívesen választottak szerelmes verset, így többször hangzott el az este során az Elmondhatatlan című költemény.
"Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
hogy mondjam el, mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet
hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?"
/részlet/
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen