Archivum
Lehetne még előadás
A könyvtárban teázva értékelték a munkácsys diákok és felkészítő tanáraik az Ádámok és Évák zalaegerszegi színházi előadásában való részvételüket. Visszanézték felvételről a konstantinápolyi és londoni színeket, melyek előadói voltak. Többen ekkor szembesültek először az élménnyel, és megállapították: „nem is volt olyan rossz”. Bizony nem. Kár, hogy a sok készülés után két előadással le is csengett.
Értékeltek a diákok
– Jól összeszokott a sok próba alatt a csapat, hiányoznak is a kedd és csütörtök délutánonkénti együttlétek – fogalmazták meg többen, miközben visszaidézték az elmúlt heteket, hónapokat.
– Még annyira él a gyerekekben a darab, hogy Madách szavait idézik hétköznapi helyzetekben. Csak úgy (végszavazva). Ez nagyon nagy dolog. Kedvet csinált a diákoknak a színházhoz ez a lehetőség. Többen jelentkeztek azóta könyvtári versenyre, vagy hogy meg szeretnék nézni a zrínyisek Shakespeare-előadását. Csodálatos volt, ahogy a gyerekek egyre jobban kezdték megérteni, hogy miről szól a mű. Hogy gördeszkás kamaszként hiába nyüzsögnek, a világ nem róluk szól.

Olyan érzéseket kellett visszaadniuk, amit még nem is éltek át. Kár, hogy a színház nem használja ki jobban ezt a lehetőséget, a kortársak biztosan nagyobb kedvvel néznék meg a barátaik, ismerőseik előadásában Az ember tragédiáját. A színháznak és az iskoláknak is egyaránt büszkeség lehet ez a produkció – mondta Fábiánné Simon Klára tanárnő. – Az előadás napján volt a főpróba is, ami azt jelenti, hogy három előadásuk volt aznap a gyerekeknek.
– A rendezés a pedagógusokat is új feladat elé állította.
– Kihívás volt számunkra is, és rákényszerített arra is, hogy a darabot nagyon alaposan kielemezzük. Találtunk is benne újdonságot, annak ellenére, hogy már évek óta tanítjuk. De azért szívesen vettük volna, a gyerekek is és mi is, ha a színház a végén ad nekünk egy szakmai elemzést, építő véleményt.
– Milyen volt a visszhang?
– Sok dicséretet kaptunk, az igazgatónő is gratulált, és a portás is mondta, hogy látott minket és büszke ránk – sorolták a tanulók, akiket az iskola egy hatalmas tortával is meglepett, illetve mindenki ajándékba kapott egy plakátot, amin szereplőként van feltüntetve. És természetesen nem maradt el az ötös sem.
– Jól sült el, jól éreztük magunkat. Jó volt együtt dolgozni – mondta végül a tanárnő. – Hogy szeretnének valami folytatást a diákok? Mondják. Ugyanakkor nehéz összehozni a csapatot. Meg kell tanulni, hogy a sikerért folyamatosan tenni kell. És jön az érettségi is...
(Talán valaki Madáchot húzza.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-nS.Ö.R. - Shakespeare Összes Rövidítve