2025.07.31., csütörtök - OszkárZalaegerszeg időjárása

Archivum

Nem csalt az LMP

2010. április 27. kedd, 16:14
Címkék:

Az LMP Zala Megyei Szervezete nevében dr. Paksy Zoltán választmányi tag, szóvivő az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

A szóvivő közleménye

„A Lehet Más a Politika helyi szervezete a Zala megyei 1-es számú egyéni választókerületben 2010. március 12-én 800 darab ajánlószelvényt adott le, amelyből részletes átvizsgálás után a választókerületi választási bizottság 772 darabot érvényesnek talált. Egy választó nevében két azonos, mindkét esetben az LMP-nek leadott szelvényt találtak, ezért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított. Az érintett választópolgár a nyomozás során megerősítette, hogy az LMP-nek adta ajánlószelvényét.

Az LMP a nyomozásról az egyéni jelölt tanúkénti idézéséből értesült. Később a teljes helyi tagság és aktivistabázis kihallgatása után a rendőrség tanúként több szimpatizánsunkat is beidézte, akiknek többek között olyan kérdésekre kellett felelniük, hogy miért az LMP-nek adták a szelvényt, és miért szimpatizálnak az LMP-vel. A párt szerint a nem szorosan a nyomozáshoz tartozó kérdések súlyos adatvédelmi aggályokat vetnek fel, és a kérdésekből joggal feltételezzük, hogy politikai motiváció és az LMP lejáratásának kísérlete áll a háttérben...

Az LMP ettől függetlenül áll a rendőrségi vizsgálat elé...
A választókerület (Zalaegerszeg) egyéni jelöltjére leadott 2579 érvényes szavazat egyébiránt egyértelművé teszi, hogy az LMP Zala megyében sem szorult arra, hogy a törvény megkerülésével induljon a választásokon – fogalmaz a közlemény a párt ellen egy hónapja folyó rendőrségi eljárás kapcsán.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)