Archivum
Hogy legyen munkahelyük
A munkahelyteremtés, illetve a beruházások élénkítése érdekében a város önkormányzata 2006 óta támogatja munkaerő-kölcsönzéssel a zalaegerszegi székhellyel vagy telephellyel rendelkező kis- és középvállalkozásokat. Az elmúlt öt évben a szolgáltatás sikeresen működött, és mint Aladi Gusztáv, a Kontakt Nonprofit Kft. ügyvezetője az önkormányzat számára készített előterjesztésében fogalmaz: 2006 óta 62 vállalkozással sikerült együttműködést kialakítaniuk.
Nő a munkaerő-kölcsönzés iránti igény
Ebből 17 cég a tavalyi évben kölcsönzött első alkalommal munkavállalókat. A 2010-es évben ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Kontakt Nonprofit Kft. szolgáltatása iránt. A munkaerő-kölcsönzés támogatásához a vállalkozásnak legalább egy lezárt üzleti év dokumentumait kell bemutatnia. Kizárólag olyan vállalkozás támogatható, amelynek nincs köztartozása.
A kölcsönzési idő dolgozóként legalább négy, de legfeljebb 12 hónap lehetett. E feltételek mellett 2010. december 31-ig 76 munkavállalót 80 alkalommal kölcsönöztek 37 vállalkozáshoz. A múlt évben a munkabérek 90 ezer forint összeghatárig kerültek támogatásra.
A 37 vállalkozás jellegéről elmondható, hogy továbbra is a kereskedelmi tevékenységgel foglalkozó cégek jelentik a munkaerő-kölcsönzés fő célcsoportját. Ezt követik a szolgáltatóipari és a vendéglátó-ipari vállalkozások. Az elmúlt évben a 76 munkavállalóból kilencnek a munkaszerződése húzódik át 2011-re.
A 2010. év tipikus munkakörei a következők voltak: eladó, felszolgáló, szakács, pénztáros, gépjárművezető, telekommunikációs értékesítő. A kölcsönvevő cégek túlnyomórészt szakmunkások kiközvetítését kérték a vendéglátó-ipari munkakörök betöltésére. Ami pedig a korosztályt illeti: 25–49 év közöttieket foglalkoztatnak elsősorban, tavaly 38 férfit és 38 nőt kölcsönzött a cég.
A kölcsönvett dolgozók túlnyomó többsége határozott idejű munkaszerződésének lejárta miatt távozott a cégtől. Közös megegyezéssel 7 esetben lépett ki munkavállaló a Kontakt Nonprofit Kft. állományából, azzal indokolva döntését, hogy más munkahelyet talált. A tavalyi évben a vállalkozások információinak alapján 25 főt vett át saját állományába. A Kontakt 2010-ben mintegy 21 millió forintot kapott a várostól, ebből 18 millió a kölcsönvevő vállalkozásokhoz került.
Zalaegerszeg közgyűlése tekintettel a vállalkozások gazdasági környezetének változására, az egyre növekvő igényre, változatlan anyagi források mellett úgy döntött, hogy a kölcsönzés szabályai közül néhányat módosít. Ebből a legfontosabb, hogy az idei évtől a kölcsönzési idő dolgozónként legalább négy, de legfeljebb 8 hónap lehet. A kölcsönvevő a kölcsönzött munkavállaló munkaszerződésének megkötése előtt köteles egyhavi bérkauciót a kölcsönbeadó részére megfizetni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen