Archivum
Megszépül a temető
Nagybakónak önkormányzata az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaptól falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatás jogcímre nyújtott be kérelmet. A pályázat Nagybakónak főútvonal melletti temetőépület és környezetének felújítását foglalja magába.
Nagybakónakon
A nagybakónaki temető felújítása azért szükséges, mert a ravatalozó és a temető jelen állapotában sem a közegészségügyi, higiéniai, sem a XXI. századi esztétikai követelményeknek nem felel meg. A népesség korösszetételénél fogva érzékeny az elmúlásra, az emlékezésre és a halottak tiszteletére, ezért a település lakói részéről régóta erős igény mutatkozott a fejlesztés végrehajtására – mondta Molnár Józsefné polgármester.

A közel 8 milliós értékű projekt munkálatai 2010. szeptember 20-án kezdődtek el és várhatóan október végégig fejeződnek be. A Vidékfejlesztési Alaptól elnyert 5.119.171 forintot az önkormányzat 2.867.495 forinttal egészíti ki.
Az igényelt támogatást a külső felújításra és a környezet rendbe tételére fordítják. A belső átalakításokat az önkormányzat saját erejéből végezteti el. A fejlesztés eredményeként kívülről megújul a ravatalozó, és megtörténik az épület teljes akadálymentesítése. Rámpa és korlát épül, parkoló létesül külön a mozgáskorlátozottak részére is. A temető kerítése és a járda is felújításra kerül.
A település önkormányzata elkötelezett a helyiek jólétének emelése iránt, ezért minden erejével azon dolgozik, hogy a szolgáltatásokat a lehető legmagasabb szinten biztosítsa. Környezeti szempontból a temető felújítása hozzájárul a rendezett településképhez, a temetkezési kultúra fennmaradásához. A fejlesztéssel kulturált, a közegészségügyi, de egyúttal a kegyeleti elvárásoknak is minden tekintetben megfelelő ravatalozó jön létre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen