Archivum
Ünnepelt a harangláb
Fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi estet a közelmúltban a Harangláb Népzenei Együttes a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A rendezvényen felléptek a zenekar régi, illetve alkalmi tagjai, valamint néhány társművészeti csoport. A közönséget nemcsak igényes népzenével és néptánccal szórakoztatták, hanem a publikummal közös zsíroskenyér-parti és táncház tette még örömtelibbé a jókedvet.
A Harangláb 1985-ben mint a Zalai Táncegyüttes kísérője alakult. Aztán több más néptánccsoport hazai és külföldi fellépése során húzták/húzzák a talpalávalót. Jelenleg Schreiner Jenő, Kovács Péter, Varga Zoltán felállásban lépnek színpadra.

A jubileum kapcsán a koncert helyszínén múltidéző kiállítás nyílt, melyet Sümegi László, a városi önkormányzat kulturális bizottságának alelnöke nyitott meg. A zalai népzenei élet zászlóshajójának nevezte a zenekart. És mivel a névadó alkalmatosság tölgyfából készül, mely időtálló, hasonlóan jó anyagból gyúrták a zenekart is, mely kiválóan látja el feladatát, dicsőséggel hirdetve a magyar kultúrát a világ számos országában – hangzott el.
Az együttes erényei között szerepel az autentikus zene őrzése, a gyűjtőktől vett eredeti hanganyag megőrzése és annak továbbadása minden korosztály számára. Tartottak már bemutatókat az egészen kicsiknek, az óvodásoknak, iskolásoknak, de ugyanígy pártolják és közreműködnek az érettebb korosztály produkcióiban is. Ez utóbbira példa az est egyik vendégfellépőjével, az andráshidai Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesülettel való közös munka.
Az együttest azonban láthatta-hallhatta már nemegyszer a színházba járó közönség, hiszen zenés darabokban is fogadtak már el felkéréseket, csakúgy, mint nótaesteken és egyéb zenei műfajokban is megszólaltak már. Fő hivatásuknak azonban továbbra is a népdal és népzene éltetését tartják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen