Archivum
A Jobbik jelöltje
A március 20-i, kertvárosi időközi választásokra a Jobbik is összegyűjtötte az ajánlószelvényeket. A párt helyi szervezetének jelöltjét sajtótájékoztató keretében mutatta be Pete Róbert. A 11-es számú választókerület jobbikos jelöltje: Balogh Ákos, aki a Kertvárosban él.
Mint elhangzott, diplomája megszerzése után azzal kellett szembesülnie, mint a zalaegerszegi fiatalok többségének, hogy a városban nincs elegendő munkahely. Két választása volt, vagy elhagyja Zalaegerszeget, vagy pályát módosít. Ő ez utóbbit választotta, munkásként hasznos tagja lett a zalaegerszegi polgárok közösségének. Jelenleg az önkormányzat pénzügyi bizottságának külsős tagja.
Balogh Ákos szerint az időközi választás jó alkalom arra, hogy az emberek megüzenjék, hogy szemléletváltásra van szükség. Azok szavazataira számítanak, akik úgy gondolják, az önkormányzatnak biztosítani kell a tisztességes lakhatási és megélhetési feltételeket. Akik úgy gondolják, hogy a közszolgáltatások árát hatékonyabb gazdálkodással is lehetne fedezni a folyamatos áremelés helyett. És akik úgy gondolják, hogy fontos a közbiztonságra áldozni.
A város költségvetésével kapcsolatban elhangzott: a Jobbik nem támogatta, mivel a büdzsé óriási hitelfelvétellel számol. Véleményük szerint felelősséggel gazdálkodó önkormányzat nem taszíthatja adósságcsapdába a települését.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen