Archivum
A múlt a jövő is egyben
Ismét mozgalmas, értékes és érdekes nyarat tudhat maga mögött Zalamerenye. Harmadik éve rendezi meg a település a ZalaARTmerenye fesztivált, mely színházi műhelymunkákba avatja be az érdeklődőket, és természetesen egy-egy próbasorozat eredményét is bemutatja a közönségnek.
Új fejlődési irány Zalamerenyén
A ZalaARTmerenye fesztivál mára várt és közkedvelt programmá vált nemcsak a helybéliek, de a térségben élők körében is. A színházat, színészeket gyűjtő, kulturális értékeket felmutató programsort három évvel ezelőtt álmodta meg az akkor megválasztott polgármester, Ódor László.
– Ma gyakran halljuk a panaszt: értékválsággal küzdünk mi emberek, illetve a települések. Ez sajnos igaz, ám a kesergés önmagában nem visz előre. Igaz, ahhoz, hogy értékeinket őrizni, továbbvinni tudjuk, nagyon, de nagyon sokat kell tennünk, dolgoznunk.
Mi itt, Zalamerenyén ezt tettük és tesszük, és úgy érzem, jól látható eredménnyel. Az önkormányzat és a településen élő civil szervezetek összefogásával, munkájával, és több pályázat segítségével is elértük, hogy Zalamerenye ne csak működjön, de olyan impulzusokat kapjon, melyek az itt élőket összekovácsolják, az értékeket és hagyományokat őrizve visznek tovább.
Ódor László hangsúlyozta: az önkormányzat minden tenni akaró szervezetet egyformán segít, hiszen a cél közös.
– Nem csupán erre a nyárra, hanem az eltelt közel négy évre is igaz, hogy sikerült együtt olyan alapokat leraknunk, olyan egységes fejlesztéseket végrehajtanunk, amelyek során a falu fizikai és társadalmi fejlődése egyaránt biztosított – mondta.

Kiemelte: számos rendezvénnyel gazdagodott a település a húsvétváró programoktól a polgárőr találkozókig, lerakták egy olyan helytörténeti kiállítás alapjait, melyre méltán lehetnek büszkék az itt élők már most is. A falunap önmagában is színesedett, de sikerült több hetes programsor megszervezésével elérni azt, hogy Zalamerenye szinte egész nyáron színes, tartalmas napokat tudjon megélni, sőt, kikapcsolódási lehetőségeket tudjon kínálni a környéken élőknek is.
Hangsúlyozta azonban: a közössége fejlesztése mellett a település gazdasági alapjainak újjászervezése is megtörtént.
– A korábban jellemző pénzügyi nehézségek ugyan nem szűntek meg, ám fontos, hogy kezelhetővé váltak. Ahogyan másutt, nálunk is egyre nehezebb az önkormányzati gazdálkodás, de nem állunk meg ott, hogy sajnálkozva tárjuk szét a kezünket, és azt mondjuk: erre sincs pénz, meg arra sincs.
Számos pályázatot adtunk és adunk be, olyan kezdeményezéseket tettünk és teszünk, melyekkel lehetővé vált például a munkanélküliség visszaszorítása, illetve a helyi vállalkozói környezet számára turisztikai vonzerő kialakítása – hogy csak a legfontosabbakat említsem. Igyekszünk bekapcsolódni a kistérségi szintű pályázatokba is, hiszen meggyőződésem, hogy a térségben élő települések együttes kínálatának fejlesztése hatalmas lehetőségeket tartogat valamennyiünk számára.

– Figyelemmel kell lennünk a lakosság speciális összetételéből fakadó elvárásokra – jelezte. – Zalamerenyén magas az idős korúak száma, így reális célként tűztük ki az idősek biztonságának erősítését, a szociális környezet fejlesztését. Készen állnak a tervek a települési kamerarendszer kialakítására, illetve a szociális lehetőségek bővítésére, a közeljövőben pedig az idősek támogatása érdekében tűzifa-akciót indítunk.
Mint megtudtuk: Zalamerenye a közelmúltban lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen egy horvát–magyar konzorciumban, melynek keretében a falu számára megvalósítható céllá válik a kultúrház környezetének rendezése és kínálatának bővítése. A polgármester elmondta: az intézmény körüli területet nemcsak felújítani tudnák, de kialakíthatnának ott korszerű játszóteret, pihenőparkot, valamint sportolásra alkalmas területet is.
A település rendezése itt nem állna meg: a polgármester tervei között szerepel a Szent István szobor környéki terület rendbe tétele is. A falunap keretében itt nemrég székelykaput avathattak az erdélyi testvértelepülés ajándékának köszönhetően; ennek kívánnak méltó környezetet varázsolni a jövőben: új kerítéssel vennék körül a területet, és a kapuig vezető gyalogos hidat készítenének.

– Úgy tűnik, hamarosan megoldódnak a horgásztó körüli anomáliák is – mondta –, így a tavat végre a turisták, a kikapcsolódni vágyók, a horgászok szolgálatába tudjuk állítani. Ez nemcsak Zalamerenye, de a kistérség számára is vonzerőt, turisztikai attrakciót jelentene.
Ódor László elmondta: úgy véli, az elmúlt időszakban a múlt értékeire alapozva olyan új fejlődési irányt tudtak adni Zalamerenyének, mely biztosítja a falu hosszú távú fennmaradását – napjainkban ez talán az egyik legfontosabb cél és feladat az aprófalvas Zala megyében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen