Archivum
Aggódnak a demokráciáért
Kilenc nap a demokráciáért címmel indított országos kampányt a Lehet Más a Politika annak érdekében, hogy az Országgyűlés vonja vissza az önkormányzati választási rendszerről szóló törvénymódosítást, mely hátrányosan érinti a kis pártokat.
LMP az önkormányzati törvény módosítása ellen
Az LMP helyi tagjai a Dísz téren, nyilvános sajtótájékoztató keretében tiltakoztak a módosítás ellen. Mező János, a párt országos- és zalai választmányának tagja elmondta: aggódnak a helyi demokráciáért, hiszen a Fidesz a törvénymódosítással el akarja lehetetleníteni politikai ellenfeleit. A változtatással ugyanis csökkenne az ellenzéki kontroll és a civil szervezetek részvételének lehetősége a helyi közéletben.
Ráadásul a jelenlegi 35 napról mindössze 9 napra rövidülne a kopogtatócédulák gyűjtési ideje, a jelöléshez szükséges ajánlószelvények számát viszont növelnék. Mindez azt jelenti, hogy csak nyers erővel, illegális adatbázisra támaszkodva sikerülhet begyűjteni a szükséges ajánlást. Erre pedig csak a Fidesz képes, a kisebb pártoknak esélyük sincs, még a rajtvonalra sem tudnak majd felállni.
Viant Zsolt, az LMP zalai választmányának tagja hozzáfűzte: a törvény értelmében a zalaegerszegi közgyűlésben az eddigi 16 egyéni képviselői helyet 12-re csökkentenék. Az új választókerületeket azonban még nem jelölték ki, ami három hónappal a választások előtt szintén aggodalomra ad okot. Az LMP reméli, hogy mielőbb döntés születik, hiszen szeretnének mindenhol egyéni jelöltet és polgármesterjelöltet is állítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen