Ha egyedül van a gyerek

Ritka foglalkozás a kórházi óvónő

– Hány kolléga akad az országban?
– Néhány éve volt Pécsen egy országos konferencia kórházi pedagógusok számára, nagyon kevesen voltunk, és a többiek a nagyvárosokból jöttek. De Pécsen már az is elfogadott gyakorlat, hogy tanár van a gyerekek mellett, tartja a kapcsolatot az iskolával, halad a tananyaggal, és az ő jegyei ugyanolyan értékűek. Így azoknak a tanulóknak sem kell évet ismételni, akik hosszú ideig kénytelenek kórházban lenni. Nálunk ilyen státus nincs, én óvónő végzettségű vagyok. Szívességből akár segítek a tanulásban is, de hivatalból erre nincs képesítésem.

– Mennyire hasonló itt óvónőnek lenni, mint egy óvodában?
– Teljesen más. Itt 0–18 éves korig vannak a gyerekek. Játszok az egy-két hónaposokkal, a bölcsisekkel, ovisokkal, de írtunk már szerelmes levelet is – mondja nevetve. – Külön rendeztem be a bölcsiseknek, illetve az ovisoknak játszóhelyet, mindenféle játékkal, ami az oviban is van. Ez a hasonlóság. Tehát építünk, gyurmázunk, vágunk, tépünk, kirakózunk, társasozunk. A számítógépeknél pedig az iskolások játszanak.

– A gyerekek többségével itt van a szülő is. Velük milyen a kapcsolata?
– Először is a szülőt kell megnyerni, hogy hozza ki a gyerekét a közösségi részhez. Ez azért is fontos, mert a szülőben lévő feszültségek is itt oldódnak, kibeszélik a gondjaikat nekem vagy a másik szülőnek. Persze a legfontosabb dolgom ott van, ahol egyedül van a gyerek. Az első nap, amikor mindenki szomorú, akkor kell a biztatás, a hívó szó. Két nap múlva már jönnek maguktól is.

– Szerencsére, a gyerekek többsége csak rövid ideig van az osztályon. Lehet velük ennyi idő alatt megfelelő kapcsolatot kialakítani?
– Lassan ötvenéves leszek, és ez nagy előnyöm abból a szempontból, hogy ismerem a gyereklelket. Ez kell hozzá. Nincs sok időm, hogy elfogadtassam magam. Felajánlom magamat és a játékot. Könnyíti a helyzetem, hogy én vagyok itt az egyetlen, aki nem „bántja” őket. Ezért hozzám jobban közelednek. A ruhám is színes, ezzel is ezt kívánom kifejezni.

– Gyakori, hogy a szerepjátékokban megjelenik a kórház?
– Nem, mert a gyerekeknél a trauma csak egy-két hét múlva jelentkezik. Tehát a kórházban átéltek majd az óvodai szerepjátékokban jönnek elő később.

– Honnan valók a játékok?
– Az intézményt támogató Ispita Alapítvány révén néhány évente van mód játékvásárlásra. Ezek kiválasztását rám bízzák. Aztán a szülők is szoktak felajánlásokat tenni. Illetve a gyerekek is hozzák magukkal a kedvencüket, de azt mindenki a saját ágyánál tartja.

– Ha választhatna óvoda és kórház között, hogyan döntene?
– Itt maradnék. Nagyon szeretem ezt a munkát, nincs szigorú megkötés, változatos, rövid ideig vannak itt a gyerekek, pörgős az egész. Ezért a változatosságért is szeretem.

– Ha rövid ideig van is kapcsolata a gyerekekkel, azért az utcán megismerik?
– Igen. És amikor valakinek vissza kell feküdni, szó nélkül jön hozzám játszani.