Archivum
Készülnek a választásokra
A Jobbik zalaegerszegi szervezete is megkezdte a felkészülést az ősszel esedékes önkormányzati választásokra. Mind a 12 egyéni körzetben állítanak jelöltet, és önálló polgármesterjelöltjük is lesz – fogalmazott a párt sajtótájékoztatóján Pete Róbert.
Mint fogalmazott, a parlamenti pártok helyi szervezeteivel nem gondolkodnak választási koalícióban, de értékrendjükhöz közel álló társadalmi szervezetekkel, közösségekkel szívesen együttműködnek. Fontosnak tartják, hogy a zalaegerszegiek szava hangsúlyosabban jelenjen meg az önkormányzatokban.
Pete Róbert elmondta: a zalaegerszegi Jobbik a napjaink problémáira választ adni tudó jelöltekben gondolkodik, és fontos számukra, hogy minél több gyakorlati szakember legyen a város közgyűlésében. Elképzeléseik szerint műszaki szakemberek, kisvállalkozók, illetve a gazdasági életben dolgozó szakemberek teszik ki a Jobbik képviselőjelöltjeinek a zömét. De segítik a párt helyi szervezetét az oktatásban és az egészségügyben dolgozó szakemberek is.
Helyi programjukban nagy hangsúlyt fektetnek a közbiztonság megerősítésére, az értékteremtő munkahelyek létrehozására. Elképzeléseik szerint a városnak meg kell fogalmaznia a kitörési pontokat, melyek illeszkednek a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseihez.
A párt helyi szervezete úgy érzi: a város életének megújítása érdekében a zalaegerszegi polgároknak elkötelezett önkormányzati képviselőkre van szüksége. Fel sem merülhet a jövőben, hogy a képviselők a pozícióikat egy zárt üzleti kör érdekében használták ki, és előtérbe helyezték önös érdekeiket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen