2025.07.31., csütörtök - OszkárZalaegerszeg időjárása

Archivum

Kezdődnek az érettségi vizsgák

2010. május 04. kedd, 09:05
Címkék:

Ezen a héten megkezdődtek az érettségi vizsgák, a zalaegerszegi részletekről kérdeztük Szemes Béla középiskolai szakreferenst.

– 39 osztály (köztük két levelező), 1680 diák fog május–júniusban érettségit tenni Zalaegerszegen. Ebben benne vannak az idén ballagók, közel 1000 fő, ők normál érettségit tesznek közép- vagy emelt szinten. A többiek egyéb kategóriába tartoznak, ami jelenthet előrehozott, kiegészítő, pótló, javító, szintemelő érettségit. Az arányok és számok körülbelül ezek szoktak lenni, az idén még jelentős változás e téren nincs – kezdte az ismertetőt.

– A többség középszintű érettségit tesz, 311 diák pedig 13-féle tantárgyból emelt szintűt. Általában azt a tárgyat választják, mely egyébként felvételi tárgy lenne. Leggyakrabban a történelmet, mert ez jól körülhatárolható mind az adatokban mind az értékelésben. Másodsorban gyakori a matematika, melyet főleg a gimnazisták választanak, de szinte minden iskolában akad, aki ebből igyekszik emelt szinten vizsgát tenni.

Számomra különösen fájdalmas statisztika, hogy a magyart az idén csak három diák jelölte meg. Egyébként 2005 óta, amióta a jelenlegi érettségi rendszer van érvényben, a magyarosok száma fokozatosan fogyott. Az egészségügyi pályára készülők pedig biológiából igyekeznek emelt szintű érettségit tenni.

Az írásbeli vizsgák május 3–25. között zajlanak, a szóbelik pedig június 14-től 25-ig tartanak. Ez igen nagy munkát jelent majd a vizsgabizottságoknak, különösen a szakképző intézményekben.
Végül Szemes Béla megjegyezte, az érettségi az elmúlt évtizedek alatt sokat vesztett értékéből. Míg régebben reálműveltséget és ezzel rangot jelentett, ma már önmagában nem sok mindenre elegendő.

A bukások száma sem jelentős, mert nagyon alacsony az a szint, amivel már elérhető az elégséges. Fontosságát inkább az adja, hogy a legtöbb szakképzés csak erre építve tanulható. A továbbtanulók számára fontos igazán, hogy minél eredményesebben végezzenek ezen a vizsgán.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)