Archivum
Pozitív élményekkel
A zalaegerszegi születésű dr. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás-miniszter a zalai megyeszékhelyen tett látogatása során felkereste a megyei kórházat, a BGF közelmúltban átadott Infocentrumát és Németh János keramikusművész állandó tárlatát.
Egerszegi látogatáson Réthelyi Miklós
Járt a városházán, találkozott sportvezetőkkel, végül pedig sajtótájékoztató keretében újságírókkal. A zalaegerszegi Fidesz-irodában Gyutai Csaba alpolgármester és Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnökének társaságában osztotta meg élményeit egerszegi látogatásáról.
A tárcavezető elmondta: pozitív élményekkel tér vissza Budapestre, és igyekszik majd munkája során azt a sok észrevételt és javaslatot hasznosítani, amit kapott Zalaegerszegen. A várost Délnyugat-Magyarország ékkövének nevezte. Manninger Jenő hangsúlyozta: a három helyszínen folyó munka, ahol a miniszter járt, jó példa a megye és a város összefogására, kapcsolatára, melyet a jövőben is fontosnak tart. Gyutai Csaba is az összefogás fontosságát emelte ki. Mint mondta, „ketten erősebbek” lehetünk, és ezt érdemes több területre is kiterjeszteni.
* * *
Ugyancsak az elmúlt héten járt Zalaegerszegen L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, aki a bizottság munkájáról számolt be Gyutai Csabával együtt, aki szintén tagja a parlamenti bizottságnak. Elhangzott: pozitív eredménynek tartják, hogy a régészeti feltárás jogát visszaadták a megyei múzeumoknak, így arra számítanak, hogy a vidéki szellemi élet jelentősége megmarad a megyékben. Szó esett még a színházfinanszírozásról, amin a közeljövőben változtatni szeretnének. Közös célként fogalmazták meg a vidéki kulturális élet helyzetének javítását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen