Archivum
Szépkorban, boldogan
Február 23-án 90. születésnapján köszöntötte Tomon Sándort Gyutai Csaba polgármester és dr. Kovács Gábor jegyző. A szépkorú bácsi és felesége, akik immár 63 éve élnek házasságban, 1996-ban költöztek Zalaegerszegre, egyik unokájuk példáját követve.
Hitben, szeretetben – vallja Sanyi bácsi
Tomon Sándor nyolcgyermekes család hetedik gyermekeként született. A vasárnapi misék varázsa, a vallásos élet hamar magukkal ragadták, pap szeretett volna lenni. Mivel az iskolázás költségeit a szegénysorú család nem tudta vállalni, 15 évesen (az akkor engedélyezett alsó korhatár) munkába állt.
Három műszakban dolgozott, mint selyemszövő. Innét egy hirtelen jött ötlet révén került az Állami Biztosítóhoz. Egyre magasabb beosztást ért el, végül a Szolnok Megyei Állami Biztosító igazgatója volt 30 évig.
A város azonban kevésbé szép emlékeket jelent a családnak. Az ’50-es években sok megpróbáltatással, koncepciós perrel járt becsületesnek maradni, ők mégis ezt az utat választották.
– Az élet, mint a hullámvasút. Egyszer jó, máskor rossz, de el kell viselni. Sok mindent megéltem, és a Jóistennek csak hálát tudok adni, hogy itt vagyok 90 évesen, boldogan – mondta Sanyi bácsi a polgármesterrel beszélgetve. S hogy még mit vár az élettől? Sokáig együtt lenni családjával: 2 leány, 4 lányunoka és 5 dédunoka teszi szebbé az életét.
Ha még egyszer kezdhetné, nem sok mindent csinálna másként, vallja. De azt egy percig sem bánja, hogy idős korában végül Zalaegerszeget választotta otthonául. Mint mondja, nemcsak a város gyönyörű, de nagyon kedvesek is az itt élő emberek. S hogy mit tart a legszebbnek az életben?
– A születésemet. Bár erre nem emlékszem, de arra igen, hogy olyan szüleim voltak, akik becsületes embert neveltek belőlem. A hit, a remény, a szeretet mindig velünk volt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Megújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n