Archivum
Tisztelt támogatók,
A kezdeményezés védnökeként ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden zalai, zalaegerszegi vállalkozásnak, önkormányzatnak és magánszemélynek, aki önzetlen felajánlásával vagy időt, fáradságot nem kímélve, munkájával segítette a borsodi árvízkárosultak javára szervezett közös szállítmányunk összeállítását és célba juttatását. A számos neves és névtelen támogató mellett külön köszönet illeti Kövesi Csaba vállalkozót és a TÁMASZ Alapszolgáltatási Intézmény vezetőit és munkatársait.
...kedves, jó szándékú segítők!
Úgy vélem, ismételten sikerült bebizonyítanunk, hogy a zalai emberek készek segíteni a bajbajutottakon, önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került társainkon. Így a komoly társadalmi összefogás eredményeként, a nagy természeti csapás borsodi áldozatainak átmeneti segítségként nemcsak egy kamionnyi és egy teherautónyi tartós élelmiszert, tisztítószert, ruhát és ásványvizet, de talán a károk, a fájdalom enyhítéséhez egy kis erőt és hitet, a mielőbbi újjáépítés reményét is sikerült eljuttatni.
Ezúton szeretném bejelenteni azt az örömteli hírt is, miszerint az Ódor Ferenc megyei elnök javaslatára Ónod községbe indított szállítmány nemrég célba érkezett, és Bacsó János polgármester, valamint Mengyi Roland országgyűlési képviselő irányításával a leginkább rászorulók között szétosztásra került. Reményeink szerint mindent sikerül majd megfelelően hasznosítani, és bízunk abban is, hogy a zalaiakhoz hasonlóan minél több település követni fogja az emberiesség parancsát, a humanitárius példát.

Minden érintettnek szeretnék ismételten köszönetet mondani és tolmácsolni a borsodi község vezetőinek, lakóinak hálás szavait is.
Gyutai Csaba rszággyűlési képviselő
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen