Archivum
Újabb adomány a kórháznak
A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány számára egymillió forint összegű adományt adott a Flextronics Kft., tudatták a civil szervezet vezetői sajtótájékoztató keretében.

A multicég ezzel a lépéssel a társadalmi felelősségvállalását szeretné erősíteni, melyre a közelmúltban is volt példa, a jövőre nézve pedig ezzel kapcsolatban egyéb tudatformáló terveket szándékoznak megvalósítani.
Az alapítvány vezetősége részéről Dóra János elnök, dr. Gárdos László, a gyermekosztály vezető főorvosa, Rigó Csaba önkormányzati képviselő és Járfás Tiborné szervező titkár mondtak köszönetet. Dr. Csidei Irén, a kórház főigazgatója kifejezte abbéli reményét, hogy hosszú távú, szemléletformáló kapcsolatot alakíthatnak ki mind a városi, megyei oktatási intézményekkel, mind pedig a cégekkel, mely a tudatos, egészségmegőrző magatartást segíti, amellett, hogy jól jönnek és gyorsan helyet találnak a felajánlott forintoknak.
Dr. Gárdos László elmondta, a mostani adományt is felhasználva egy modern, non-invazív lélegeztetőgépet szeretnének vásárolni a már elavult, régi helyett. Ez utóbbit 15 éve működtetik, mellyel az országban elsőként használtak újszülött és bababarát, erősen kímélő, maszkos lélegeztetőeszközt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen