Archivum
Javítani a baromfiágazat versenyképességét
220 millió forintos nagyságrendű, a baromfiágazat versenyképességének javítását szolgáló, hároméves nemzetközi együttműködésről szóló partnerségi megállapodást írtak alá május derekán, Keszthelyen.
Osztrák–magyar egyetemi partnerségi projekt
A „Baromfi Kiválósági Központ” elnevezésű projekt partnerei a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Kara, valamint a Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem. Az egyetemek közti együttműködés célja a közösen végzett kutatási, szaktanácsadási tevékenységen túl a baromfitermelők segítése és az élelmiszerbiztonság javítása. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Nemzeti Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló kezdeményezés keretében olyan tudásbázist kívánnak létrehozni, amely nagyban segítheti a két határmenti régió vállalkozásainak tevékenységét, javítva munkájuk hatékonyságát, a biztonságos baromfitermékek előállítását.
A projektnyitó sajtótájékoztatón Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora elmondta: a világ egyik vezető állatorvos-tudományi egyeteme és a „kiváló minősítéssel” rendelkező Pannon Egyetem legpatinásabb kara közötti tudományos kapcsolat révén hozzák létre a Baromfi Kiválósági Központot. A pénzügyi, anyagi, szellemi támogatásért minden partnernek, hatóságnak, segítőnek köszönetét tolmácsolva a rektor kifejtette: a létrejövő „baromfi tudás-bázis” a minőségi oktatást, a kutatást, fejlesztést, innovációt és az agrárium fejlesztését is szolgálja.
Sonja Hammerschmid, a Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem rektora úgy vélekedett: ez együttműködés létrejötte az országhatárok nélküli kutatás-fejlesztés terén tett jelentős lépés, mely kezdetben a szárnyas-egészségügy területére terjed ki, de a tudás- és a tapasztalatcsere a jövőben hatással lesz a tudományos életen túl a gazdaságra is.
Michael Wurzer, az osztrák baromfiágazat vezetője szerint örömteli, hogy két év komoly erőfeszítés után sor kerülhetett az együttműködési szerződés aláírására. Az állatorvosi és agrártudomány szakmai összefonódása jövőbe mutató kezdeményezés, mivel a baromfitermékekkel, így a baromfihússal és tojással kapcsolatos elvárások egyre magasabbak.
Dublecz Károly, a Georgikon kar dékánja, projektvezető egyetemi tanár úgy látta: a hazai felsőoktatásban egyre fontosabb lesz a gazdasági élet szereplőivel kialakított életszerű kapcsolat. A két egyetem bázisán létrejövő központ akkor működhet sikeresen, ha a felmutatott eredményekből a baromfiszektor is hatékonyan tud profitálni. Nem csupán közös élelmiszerbiztonsági kutatások kialakítása a cél, de egy máris működő interaktív honlapon keresztül on-line szaktanácsadással is segítik a termelőket.
Michael Hess, a projekt osztrák vezetője szerint a jövő útja a tudományos és gazdasági élet még intenzívebb kapcsolata, mert a baromfitermék-biztonsági előírások folyamatosan szigorodnak.
Bárány László, a Baromfi Termék Tanács elnöke jelezte, Magyarországon több mint 60 ezer munkavállalónak ad napi megélhetést az ágazat, a terméktanács pedig 1800-nál is több vállalkozás szakmai érdekvédelmi képviseletét látja el. A világ takarmány- és energiaszektorában bekövetkezett változások paradigmaváltásra késztetnek, meg kell tanulni a megemelkedett költségek mellett gazdaságosan termelni és hatékonynak lenni. E szempontból is támogatandó kezdeményezés a tudásközpont létrehozása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor