Archivum
Szükséges az átalakítás
Rendkívül bizonytalanul, tele várakozással és bizonytalansággal – Dr. Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára válaszolt röviden így előadása címére: miszerint Hogyan látják a vállalkozók Magyarország 2011. évi gazdasági lehetőségeit? A főtitkár a Baki Agrocentrum hévízi évnyitó agrárgazdasági napján tartott előadást, melyben érdekképviseleti szervezetük a jelenlegi kormányzati gazdaságpolitikához fűződő viszonyát elemezte.
Dr. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint
A Vállalkozók Országos Szövetsége mindenféle pártpolitikai mérlegelés nélkül az Orbán-kormánynak is partnerséget ajánl mindaddig, amíg a kabinet a gazdaság talpra állítására helyezi a hangsúlyt, mondta elöljáróban. Ezért üdvözölték a gazdasági akciócsomagok egyes pontjait, melyek közül praktikusnak találták egyebek mellett a társasági adó jelentős csökkentését, valamint az úgynevezett tíz kisadó megszüntetését.
A VOSZ szempontjából szintén jelentős kezdeményezésnek tartják a Széchenyi kártya program bővítését beruházási, forgóeszköz- valamint pályázati önerőhitellel. Sokan várták az élőmunka terheinek csökkentését. Az államháztartási hiány stabilizálása érdekében azonban jelentős tb- vagy nyugdíjjárulék-csökkenés nem jöhetett szóba. A főtitkár jelezte, sok a vita az egykulcsos 16 százalékos szja körül is, amit indokoltnak tart, mert ezzel a minimálbéren foglalkoztatottak százezrei vonhatóak be a közös teherviselésbe.
A VOSZ ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy az állami és önkormányzati szférában (ahogy a vállalkozóiban) végre bértömeg-gazdálkodást folytassanak. Egyúttal csökkenteni kell a létszámot a közszférában, mert hosszú távon ennyi embert nem tud eltartani a magyar gazdaság. A racionális állami gazdálkodás érdekében jó kezdeményezésnek tartják továbbá a MÁV és a Volán társaságok holdingba szervezését.
A távközlést, az energiaszolgáltatókat és a kereskedelmi áruházláncokat érintő különadónak már nem igazán örülnek, mert kérdésesnek tartják, hogy valóban csak ideiglenesek, illetve félnek attól is, hogy más ágazatokra is kiterjesztik. Azért sem tartják szerencsésnek, mert ezek a szektorok nagyfoglalkoztatók, sok munkahelyet létesítettek az országban.
A különadó tekintetében nagyon fontosnak tartják azt is, hogy az innét származó extrabevételt megfejelve a magánnyugdíj-pénztárak bevételével a nagy elosztórendszerek (egészségügy, oktatás, önkormányzati rendszer) átalakítására költse a kormány. Ha ezt a pénzt nem erre a célra fordítják, akkor már 2013-tól jelentősen megnövekednek az élőmunka járulékterhei, ami a gazdaság és a foglalkoztatás jelentős visszaesésében köszönnek vissza, hangsúlyozta a főtitkár.
Magyarországon csak minden második ember (!) dolgozik a munkaképes korú lakosságból, ami a legalacsonyabb foglalkoztatási aktivitást jelenti az unió 27 országában. Döbbenetes adatot mutat a rokkantnyugdíjban lévők száma is hazánkban. A VOSZ ez okból a nők negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásával sem ért egyet, melynek sem rövid, sem hosszú távon nem látják a finanszírozhatóságát. A VOSZ ezeket a lépéseket nem tudja támogatni, de bízik az Új Széchenyi Terv gazdaságélénkítő szerepében, hogy új, hazai és termelői munkahelyek létesítését szolgálják majd a pályázati lehetőségek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?